Teljesen nyilvánvaló, hogy az Inter Miami idegenbeli mérkőzésein azért van telt ház az MLS-ben, az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban, mert a nézők Lionel Messit akarják látni. Most is elkelt minden jegy a vasárnap esti houstoni összecsapásra, amelyen a Dynamo az Inter Miamit, Messi csapatát fogadja.
Csakhogy Javier Mascherano, a floridaiak edzője közölte, Messi nem utazik el Texasba, szükség van a rotációra, hosszú még a szezon.
Minden szituáció más, kontextusba kell helyezni a mérkőzéseket – magyarázta Mascherano. – A Kansas Cityvel kieséses meccset vívtunk, nem volt mód a rotálásra, a legjobb csapattal kellett felállnunk. Közben megkezdődött az MLS szezonja, azt is meg akarjuk nyerni, ahogy a CONCACAF Bajnokok Ligáját is. Muszáj valamikor pihenni, amikor háromnaponta következnek a mérkőzések.
Messi, közelebb a negyvenhez
Azt már nem tette hozzá Mascherano, hogy Messi lassan betölti a harmincnyolcat, Luis Suárez januárban már be is töltötte, Sergio Busquets harminchét lesz a nyáron, Jordi Alba pedig három hét múlva harminchat lesz. Vagyis igencsak öreg csapat az Inter.
Messi távollétére hihetetlenül gáláns módon reagált a Houston Dynamo vezetősége.
Klubunk izgatottan várja az Inter Miami […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/futball/2025/03/02/mls-houston-dynamo-inter-miami-messi-nem-jon-karpotlas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!