Zsinórban 16 siker – a korai meccseken
A Bayern München sorozatban a 16. csoportkörös sikeréért lépett pályára, és már a nyolcadik percben vezetést szerzett Kingsley Coman góljával Törökországban (0–1).
A két kör után ugyancsak veretlen Galatasaray viszont kicsit sem rettent meg ettől, sőt olyan offenzívát vezetett, hogy a német rekordbajnok örülhetett, hogy a szünetig csak egy Mauro Icardi-büntetőből találtak be a hazaiak (1–1)!
Az első félidőben 16–3 volt a lövések száma, és 1,95–0,36 a várható gólok mennyisége, szóval egyáltalán nem túlzás, hogy lejátszották a hatszoros BEK/BL-győztest a pályáról.
A fordulást követően már kiegyenlítődött a játék, a 73. percben pedig az addig nem sokat csináló Harry Kane újra megszerezte a vezetést a Bayernnek, majd visszaadta a gólpasszt Jamal Musialának, így a Bayern végül 3–1-re nyert.
A müncheni együttes ezzel sorozatban a 37. csoportmeccsén maradt veretlen, három döntetlen mellett ez volt a 34. sikere.
A legutóbbi kiírásban döntős Inter is győzött, Alexis Sánchez góljára még felelt a Salzburg, Hakan Calhanoglu büntetőjére viszont már nem tudott (2–1).
Meglepő manchesteri hősök, kiküzdött a Real – az esti mérkőzéseken
A 14-szeres BEK/BL-győztes Real Madrid az Union Berlin és a Napoli után a Braga ellen is begyűjtötte a három pontot. Bár a portugálok többször próbálkoztak, a kapura igazán nem jelentettek veszélyt, Vinícius Júnior viszont két gólpasszt is kiosztott, meg egy kérdésesnek tűnő lesgólt is jegyzett. Rodrygo megszerezte a második találatát az idényben, Jude Bellingham viszont a 12. Real-meccsén már a 11. gólját jegyezte (1–2).
A kvartett másik mérkőzésén Schäfer András csapata, az Union Berlin otthon 1–0-ra kikapott a Napolitól, itt Giacomo Raspadori döntött a második félidő derekán.
A Manchester United még később döntött, a 72. percben egy váratlan hős bukkant fel: Harry Maguire szerezte a győztes gólt a Köbenhavn ellen (1–0). Hogy ez így legyen, ahhoz kellett egy hasonlóan meglepő fordulat: az eddig leginkább a potyáival kitűnő André Onana a 97. percben büntetőt védett, így megőrizte a három pontot a „vörös ördögöknek”.
A másik angol csapat is nyert kedden, az Arsenal az első félidő ráadásában Gabriel Martinelli góljával került előnybe, majd a fordulást követően az első gólt előkészítő Gabriel Jesus is eredményes volt, a Sevilla erejéből csak szépítésre futotta (1–2). Persze, a spanyol csapat nem biztos, hogy a harmadik helyével annyira szomorú, lévén ha így marad, megint mehet az Európa-ligába…
A legutóbbi két kiírásban egyaránt negyeddöntős Benfica pedig továbbra is szenved, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!