Lewis Hamilton és a Mercedes nagyon gyorsnak tűnt a szabadedzéseken, de Leclerc is hamar elkapta a fonalat, a Ferrari pilótája mindegyik gyakorláson az élmenők között végzett, és rendkívül magabiztosnak tűnt.
A Red Bull két héttel ezelőtt Imolában és most Monacóban is lassan jött lendületbe, de Max Verstappen sokat lépett előre a második és harmadik szabadedzés között.
A harmadik, utolsó gyakorlás szombat kora délután az egyik legizgalmasabb szabadedzést hozta a mostani szezonban, gyakorlatilag egy időmérővel ért fel a felkészülés, az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy a Ferrari monacói versenyzője meg tudja-e őrizni vezető pozícióját.
Verstappen gyengén nyitott, ám szokásához híven összekapta magát, de riválisát nem tudta megelőzni – végül két tizedet kapott tőle. A háromszoros holland világbajnok mögött Hamilton, illetve a mclarenes ausztrál, Oscar Piastri végzett. A látottak alapján rendkívül izgalmas kvalifikációra volt kilátás délután négy órától.
Első szakasz (Q1)
Ahogy az várható volt, az első percekben hatalmas volt a forgalom a pályán, emiatt sokan nem is találták a ritmust. A Haasok jól mentek, Leclerc és Pérez viszont szenvedett, ami előbbi esetében különösen nagy meglepetés volt a szabadedzéseken mutatott teljesítményét figyelembe véve. A Ferrari versenyzője aztán odapörkölt egy nagyon jó köridőt, amivel bebiztosította a továbbjutását.
Az utolsó 1-2 percben megint nagy volt a káosz a pályán, mindenki próbált helyet hagyni maga előtt, emiatt torlódások alakultak ki. Pérez hiába kapart, nem tudott gyorsabb lenni, és csak a két Saubert tudta megelőzni, a 18. helyen zárta az időmérőt, ami hatalmas meglepetés volt, hiszen mégiscsak a mezőny egyik legjobb autóját vezeti a mexikói. Fernando Alonso szintén nem tudott bejutni a Q2-be az Aston Martinnal, pedig a tréningeken ő is jó formát mutatott. Verstappen pedig kis híján összetörte a kocsiját, két centiméterrel kerülte a falat.
Második szakasz (Q2)
Az RB-vel köröző Cúnoda Juki nagyon jól kezdett, majdnem megelőzte Verstappent, akit rövid időre a mostanáig nem sokat mutató Carlos Sainz taszított le az eredményjelző tábla első helyéről. A Haasok a Q2-ben már nem villogtak annyira, eltávolodtak az élmezőnytől, Esteban Ocon viszont odarepítette magát a negyedik helyre a gyengécske Alpine-nal. Csapattársa, Pierre Gasly is jól ment, a Renault gyári F1-es csapata végre életjeleket mutatott a legendás utcai pályán.
Ugyanakkor percről percre gyorsult a pálya, így nem érezhették biztonságban magukat a franciák. Közben a két McLaren átvette a vezetést, Norris ugrott az élre, nem sokkal előzte meg Piastrit, bebizonyosodott, hogy a wokingiak eddig csak altattak. Ocon végül kiesett, Gasly viszont bejutott a Q3-ba, ő futotta az ötödik legjobb köridőt a második szakaszban. Lance Stroll nem tudott csodát tenni, kiesett, akárcsak Daniel Ricciardo az RB-vel, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!