Óriási esélyt kaptunk
A Nemzetek Ligájában mutatott nagyszerű menetelés eredményeként sosem látott esélyként az első kalapba kapott besorolást a magyar válogatott, így a papíron legnehezebb ellenfeleket elkerülte Marco Rossi együttese.
Ez azért is üdvözítő a számunkra, mert az egyenes ági Európa-bajnoki szerepléshez elég az első két hely valamelyikén zárni – itt megtalál minden fontos információt, amit a 2024-es németországi kontinensviadalról tudni kell.
40 éves átok megtörésére készültünk
A mieink a múlt héten felkészülési mérkőzésen szintén a Puskás Arénában 1–0-ra verték meg Észtországot, míg a rivális egy nappal később (tehát kevesebb pihenővel érkezik) saját pályán kapott ki 1–0-ra Montenegrótól, mielőtt Budapest felé vette volna az irányt.
Okkal, joggal reménykedhettünk a jó rajtban, ugyanakkor figyelmeztető jel lehetett, hogy Európa-bajnoki selejtezőt napra pontosan 40 évvel ezelőtt vettünk legutóbb sikerrel…
Összefoglaló
Az észtek elleni mérkőzéshez képest egy helyen cserélt Marco Rossi szövetségi kapitány, Kalmár Zsolt helyére Nagy Ádám került a középpályára, így a Dibusz – Lang, W. Orbán, Szalai A. – Bolla, Nagy Á., Vécsei, Kerkez – Sallai, Szoboszlai – Ádám M. tizeneggyel vártuk az összecsapást.
Magyar fölénnyel, és egy korai góllal indult a mérkőzés, a hetedik percben Sallai Roland szöglete után Szoboszlai Dominik remek cselei után a freiburgi szélső lőhetett kapura, és bár ezt, és Willi Orbán ismétlését még védte Daniel Naumov, Vécsei Bálint közelről már a hálóba lőtt (1–0).
Ön szerint mire megy a magyar válogatott az Eb-selejtezőkön?
A hátrányba kerülő bolgárok igyekeztek átvenni a kezdeményezést, de ezt csak egy veszélytelen szöglettel jelezték, miközben a kontrákban rendre benne volt a veszély, Szoboszlai passza után Ádám Martin 23 méteres megpattanó lövésénél védett nagyott a vendégek kapusa.
Rendkívül aktív volt az első negyedórában Bolla Bendegúz is, aki kétszer is megiramodott a jobb szélen, másodjára a kivetődő Naumov állította meg.
Mielőtt nagyon megnyugodhattunk volna, az Inter 18 éves középpályása, Nikola Iliev került helyzetbe a magyar ötös előtt, szerencsére már csak a kapu felé tudta terelni a labdát, ami így nem okozott gondot Dibusz Dénesnek, a túloldalon Szoboszlai és Bolla […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!