A 43 éves lett sakknagymestert és világbajnokot, Andrejs Strebkovst bűnösnek találták legalább 15 női játékos szexuális zaklatásában, akik közül néhányan még kiskorúak voltak.
A nagymester obszcén leveleket küldözgetett női sakkozóknak (nagyrészt oroszoknak), amikhez pornóújságok kivágásait, vagy több esetben használt óvszert csomagolt. 2009 és 2021 között űzte törvénytelen játékait Strebkovs, majd a Meduza orosz független hírportál oknyomozó írása után 2,5 évvel fény derült a tetteire. A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) fel is függesztette a világbajnokot, nem indulhat öt évig semmilyen versenyen.
A Bildnek megszólalt az egyik áldozat, Anna Cramling Bellón, aki jelenleg a svéd csapat tagjaként a budapesti sakkolimpián tartózkodik. Édesanyjával és három csapattársával együtt képviseli a skandináv országot az eseményen. Édesapja Juan Manuel Bellón Lopez spanyol nagymester, a női csapat kapitánya.
Az apa legutóbbi, egy sakk-podcastban tett kijelentései a címlapkora tették Bellónt, ugyanis elmondása szerint a 22 éves lánya egyike azoknak a nőknek, akiket Strebkovs az elmúlt években zaklatott.
Ez undorító, ez őrület
– mondta a spanyol-svéd FIDE-mester a Sjakksnakk podcastban, először kommentálva az ügyet. Bár nem említette kifejezetten Strebkovs nevét, nyilatkozatai mégis egyértelműek voltak.
Nagyobb büntetést követel
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!