A fővárosi zöld-fehérek januárban jelentették be, hogy Pásztor István vezetőedző a szezon végén távozik – később kiderült, hogy a Budai Farkasok trénereként folytatja –, utódjaként pedig Kilvingert nevezték meg.
A Szigetszentmiklósi KSK ehhez képest szerdán a honlapján azt közölte, hogy új korszak kezdődik a csapatnál, ugyanis „a jelentős élvonalbeli tapasztalattal rendelkező Kilvinger Bálint veszi át a vezetőedzői feladatokat”.
Örülök, hogy csatlakozhatok a Szigetszentmiklós szakmai stábjához. A megbeszélés során azt éreztem, hogy kölcsönösen látunk lehetőséget a közös munkában, ezért örömmel mondtam igent. Hiszek a következetes munkában, a fejlődésben és az építkezésben. Bízom benne, hogy közösen olyan csapatot tudunk kialakítani, amelyre a klub, a játékosok és a szurkolók is büszkék lehetnek
– nyilatkozta.
Kilvinger játékosként Komlón szerepelt, majd pályafutása befejezése után másodedzőként és vezetőedzőként is segítette a csapatot. A baranyaiaktól 2023-ban távozott, és előbb a győri ETO University HT szakmai igazgatója, majd vezetőedzője lett.
A szentmiklósiak Imre Vilmos irányításával tavaly feljutottak a másodosztályból, idén pedig az utolsó fordulóban harcolták ki a bennmaradást, ennek ellenére a szakember távozott a kispadról.
Az FTC egyelőre nem kommunikálta, miért nem Kilvinger lesz a csapat vezetőedzője, illetve a játékoskeret kinek az irányításával kezdi majd a nyári felkészülést.
Mint korábban beszámoltunk róla, a Ferencváros férfi kézilabda-szakosztálya néz szembe jelen állás szerint a legkomolyabb megszorításokkal a fővárosiaknál. Május közepén közölték a játékosokkal, hogy a jövőben átlag 300 ezer forintos fizetéseknél többet nem tudnak kigazdálkodni, és a nemzetközi kupaindulás is valószínűtlenné vált. A következő NB I-es idényt a korábbi büdzsé mintegy a negyedéből kell megpróbálják kihozni a népligetiek…
<a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!