Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Kovács István rendkívül figyelmes volt. Nemcsak kiválóan vezette a 33. Bajnokok Ligája-döntőt, de az emberi nagyság oltáránál is áldozott. Tíz csere ide vagy oda a második játékrészben, egy percet sem hosszabbított. Megkegyelmezett, kezdődjön inkább az ünneplés. A kettős sípszó felcsendülésekor Gundel Takács Gábor 35-ös számú közvetítőállása mellett szaladtam lefelé a lépcsőn. A lelátót a pályától elválasztó kis kapuban sárga pólós biztonságiak ellenőrizték nyakba akasztott kártyámat. A zöld gyepre lépve a vesztes kispadjánál szomorú, megfáradt tekintetek mellett találtam magam.
A megsérült és kilenc perc után cserét kérő Yann Bisseck lábát négyen ápolták. Simone Inzaghi hátranézett, kortyolt egyet ásványvizes palackjából, majd azt háta mögé dobva intett a többieknek: kövessék őt a milánói drukkerek szektorához. Az elmúlt három évben másodszor kellett fájó szívvel megköszönni utazásukat, buzdításukat.
Megható sorsok, tragédiákkal hintett utak a győzelemig
A másik kispadnál Rafael Pol nézett a magasba könnyes szemekkel. „A férfi csak azt tudta a halálról, hogy elvisz és a némaságba lök.” – írja a XIX. század utolsó éveiben Münchenbe költözött osztrák költő, Reiner Maria Rilke. A Paris Saint-Germain másodedzője, hosszan tartó betegség után novemberben veszítette el feleségét. A PSG táborában görögtüzek gyúltak és egy hatalmas drapéria kezdett kifeszülni a tavasz utolsó óráinak szellője által ringatva. Luis Enrique kilencévesen elhunyt kislányára emlékeztek a párizsiak. A két edző egymás nyakába borult. Az este legmeghatóbb, legérzelmesebb pillanata volt.
München a BL-döntővel kelt és feküdt az utolsó napokban.
Csütörtök este értünk a bajor fővárosba. Az előírt forgatások és a szállás átvételét követően München híres bevásárlóutcája, a Kaufingerstrasse boltjai között sétálva jutottunk el az Augustiner Stammhausba. Az 1829-ben nyitott vendéglátóhely, a napjainkban látogatható sörházak között a legöregebb és egyben a legnagyobbak egyike is. Kerthelysége, külső-belső kiszolgálóegységei több ezer vendég befogadására alkalmasak. Éreznünk kellett azonnal a hangulatot. Bayern-mezben csendesebben cseverészők az egyik asztalnál, hangosan éneklő olasz csapat mögöttünk, fennhangon diskuráló párizsi különítmény egy picit odébb. Összetartozás, barátságok, egy cél, csattanó söröspohár talpak az asztalon, szüntelen összekoccanó üveghang a háttérben – győzzön a jobbik!
Másnap reggel korán keltünk. A gyönyörű Bajor Állam Operaház előtt, a Max-Joseph-Platz alatti mélygarázsban parkoltunk, majd a Dienerstrassén keresztül közelítettük meg München főterét, a Marieplatzot. A német és bajor, az EU-s és az ukrán lobogók mellett már a Bajnokok Ligája zászlói díszítették a teret. Közepén az I. Miksa által állíttatott, 1638-ban épített Máriaoszlop, egyik oldalon a helyiek által Alter Peternek hívott Szent Péter-templom, a másikon az épületek teste által takart és megbújó müncheni katedrális (Frauenkirche) tornyai, valamint a régi és az új városháza csodálatos épületei keretezik a teret. A Neues Rathaus, amelynek teraszán a bajnokok szoktak ünnepelni. De ki ünnepelhet másnap?
Hiába várta a média a nagy sztárokat
Már közel egy órája vége volt a mérkőzésnek és az eredményhirdetésnek, de hiába várakoztunk a levegő nélküli, fülledt közös zónában. Itt kellene kijönniük a veszteseknek és a győzteseknek egyaránt. Lelkiállapottól független, mosolyogva válaszolni a televíziós kérdésekre. Nicoló Barella jelenik meg a sarokban. Egy lépést hajlandó tenni a harmincméteres U alakban. Az első mikrofonnál megáll, mond három mondatot, elmegy. Újabb tíz perc. Ezúttal Francesco Acerbi csalódottsága tűnik fel Barella távozásának helyén, tesz egy óvatos oldalirányú lépést, mint az ötödik gólnál. Ezúttal nem marad le, de ő két mondat után távozik. Újabb szünet, Simone Inzaghi érkezik. Ő sem jut tovább az első kiállásnál – egy mondat, már ott sincs.
Ekkor megcsörren a telefonom, Gundel Takács Gábor hangja mentőövként érkezik: megtudom, hogy a Paris Saint-Germain teljes csapata, hozzátartozóik és barátaik társaságában még a pályán, az időközben kiürült stadionban ünnepel. Otthagytam a többieket. Visszatérve a zöld gyepre az este legszebb pillanatai öleltek, szólítottak magukhoz. „Bírhatatlan gyönyör árad” – írja Johann Wolfgang von Goethe A szép éjszaka című versében. Vége a műszaknak, izgalom, teher, másodpercre sem lankadó koncentráció, fegyelem tovaszál, ölelés, mosoly, érzelem érkezik.
Hosszú perceken át ünnepeltek még a PSG játékosai a kiürült stadionban.
Gianluigi Donnarumma már edzőcipőben, földön fekvésből feltérdelve készít képeket családtagjaival, Joao Neves korához illő három fiatal lánnyal sétálgat, a meccs hőse, Desiré Doué gyönyörű kislánnyal pózol egy mobiltelefonnak. A legnagyobb tömeg és biztonsági őrök garmadája Ousmané Dembelé körül tolong. Mindenki megkapja örömittas szelfijét. Wiilian Pacho ecuadori zászlóba tekeredve hajol át a kispadon, hozzátartozóit átölelve, Nuno Mendes portugál, Achraf Hakimi marokkói zászlóban áll mindenki rendelkezésére. Luis Enrique kedvesen, mosolyogva sétál a harctéren. „Lelkünk egymástól bármi messze válva összeáll. A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.” – […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!