Bardóczky Kornél csapatában Marozsán Fábián (46.), Piros Zsombor (176.), Fajta Péter (533.), Valkusz Máté (622.) és Füle Mátyás (781.) kapott helyet. Fucsovics Márton (50.) ezúttal nem vállalta a szereplést. A szakvezető az MTI-nek elmondta, Harrison csatlakozása volt a kisebb meglepetés a túloldalon.
Eredetileg két egyéni és két páros játékost neveztek, és tudtuk, hogy lesz még egy ötödik játékosuk. Az viszont meglepett, hogy ilyen magasan rangsorolt teniszező érkezett, mint Tommy Paul, ez csak a múlt héten derült ki számunkra, úgyhogy belőle külön készülünk. Ez a mesterséges összetevőkkel kevert salak kicsit mindenkinek új, mert jobban csúszik a szokásosnál, de szombatig van idő megszokni
– fejtette ki a kapitány, hozzátéve, egyértelműen az amerikaiak a párharc esélyesei, de a magyarok hazai pályán mindent megtesznek azért, hogy meglepetést okozzanak.
Marozsán Fábián azzal kezdte, hogy több mint nyolc hónapja nem játszott salakon, de az elmúlt napokban volt alkalma hozzászokni a körülményekhez.
Nekem kicsit csúszós a pálya, de szerencsére nem pattannak túl magasra a labdák. Ami a konkrét várakozásaimat illeti, egyelőre várjuk meg a sorsolást, nem akarom túlgondolni ezt, de biztosan erős ellenféllel fogok összecsapni. Bízom benne, hogy valami maradandót tudok alkotni a hétvégén. A Davis Kupa mindig más, ott bármi megtörténhet. Papíron nem mi vagyunk az esélyesek, de volt ez már így máskor is. Az biztos, hogy lilabőrös érzés lesz telt ház előtt játszani
– tette hozzá első számú teniszezőnk, aki az Australian Openen a harmadik fordulóig jutott, ott a korábbi világelső Danyiil Medvegyevtől kapott ki öt szettben.

Bob Bryan: A mentális felkészültség fog dönteni
Az amerikai válogatott szövetségi kapitánya, a sportági legenda Bob Bryan szerint a körülmények, a salakpálya minősége minden igényt kielégítenek Tatabányán.
A helyszín kiváló, az aréna új és modern, a pálya pedig magas színvonalú. Fedett, mobil salakborításról van szó, egyenletes pattanással, jól kontrollálható csúszással, kiegyensúlyozott játékkörülményekkel. A játékosok komfortosan mozognak a pályán, a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!