Három mérkőzésen egy gól – jól indult a légiósélet Komáromi Györgynek, az NK Maribor színeiben többek között a szlovén ikonnal, Josip Iliciccsel is együtt készülő U21-es válogatott magyar labdarúgónak. A Puskás Akadémiát szeptember 7-én elhagyó játékos a Nemzeti Sportnak adott interjúban beszélt arról, úgy érzi, bő két hét is elég volt neki ahhoz, hogy beilleszkedjen a liláknál.
Szerencsére az első adódó alkalommal megkaptam vezetőedzőnktől a lehetőséget, és ahhoz képest, hogy csak néhány edzésen voltam túl a csapattal, jól ment a játék, a gól is segítette a beilleszkedésemet. Nem volt időm felkészülni a kihívásra, gyorsan történt minden: a korosztályos válogatotthoz megérkezve egyáltalán nem volt a fejemben a klubváltás, akkor még nem is hallottam a Maribor érdeklődéséről. Könnyebbség, hogy ugyanabban a felállásban szerepelünk, mint az előző együttesemben. A jobb szélen számolnak velem, aminek örülök, mert azon az oldalon sokkal jobban érzem magam – ez egyébként a klubváltáskor is fontos szempont volt, sokkal jobban ki tudom használni a jobb szélen az erényeimet, adottságaimat
– foglalta össze az elmúlt időszakot a ballábas szélső.
A játékos kiemelte, szeretett volna előrelépni, de menedzserével olyan lehetőség után kerestek, amely nem jelent túl nagy ugrást: a fokozatosságot szereti az élet minden területén, így a karrierépítésében is erre törekszik. Hozzátette, bár nem sikerült a Maribornak főtáblára kerülnie egyetlen európai kupasorozatban sem, így is tanulságos, a pályafutása következő időszakát megalapozó szezon állhat előtte.
„Nem a bajnokság ereje alapján igazoltam Mariborba, az volt a legfontosabb, hogy minél többet játsszak. Úgy éreztem, a Puskás Akadémiánál a teljesítményem ellenére bizonytalan volt, mennyi lehetőséget kapok, de ezzel már nem akarok foglalkozni. A lényeg, hogy jó csapatba szerződtem, a következő idényben jó esélyünk van kilépni a nemzetközi kupaporondra, pláne, ha megnyerjük a bajnokságot” – tette hozzá a 16-szoros aranyérmes játékosa a felvetésre, hogy nem épp a megszokott irány Magyarországról Szlovéniába menni egy magyar játékos esetében.
A két ligát – az NB I-et és a szlovén élvonalat összehasonlítva megjegyezte, a létesítmények átlagszínvonalában azért komoly különbséget lát, méghozzá a magyar körülmények javára. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a bajnokság is gyengébb lenne, sőt, még nagyobb is talán a kihívás…
Korábban hozzászoktam a rosszabb minőségű pályákhoz, falusi gyerekként csak […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!