Hogy kiből lesz jó edző a labdarúgás világában, arra nincs egzakt szabály, akadnak olyanok, akik kiváló játékos-pályafutást követően válnak trénerként is „halhatatlanná” (mint Pep Guardiola vagy éppen Zinédine Zidane), és olyanok is, akik érdemi futballmúlt nélkül robbannak be (lásd José Mourinho).
Mint ahogyan arra sincs szükség, hogy valaki kiváló labdarúgó-karrierrel a háta mögött vágjon bele az edzősködésbe, az sem jelent garanciát a sikerre, ha játékosként kifejezetten magas szintre jutott el.
Mai cikkünkben a minap a Vasastól távozó Gera Zoltán apropóján épp azokkal foglalkozunk, akik számára trénerként (még?) nem jött össze az az áttörés, amit játékosként láthattunk náluk.
A közelmúlt Premier League-sztárjaiból gyakran lett nagy bukta
Wayne Rooney az angol válogatott történetének második legtöbb meccsével (120) és góljával (53) bíró játékosa klubkarrierjének legnagyobb részét a Manchester Unitednél töltve öt bajnoki címet és összesen 16 trófeát nyert.
A Premier League-ben szerzett 208 találata minden idők harmadik legjobb termése, és még játékosként elkezdett edzősködni utolsó klubjánál, a Derby Countynál. Itt 85 mérkőzésen 24 győzelem jött össze az irányításával, ez a 28,2 százalékos sikerráta viszont még így is jobb volt, mint amit a D. C. United élén hozott össze (53/14, 26,4 százalék).
Az igazán nagy bukta mégsem ezek közül került ki, hanem a Birmingham Citynél: októberben a hatodik helyen vette át az együttest, a 15 meccsen felmutatott két győzelem után viszont az újévi zakó után már a 20. volt a gárda. Másnap ki is rúgták.
Nemrégiben a Plymouth nevezte ki edzőjének, az angol másodosztályban két forduló után egy ponttal áll a Ligakupában sikerrel rajtoló csapat.
De nem ő az egyetlen PL-gólvadász, akinek nem alakult fényesen az edzői karrierje!
Alan Shearer 260 találatával mindenkinél eredményesebbnek számít, a Blackburn és a Newcastle legendája nem dédelgetett nagy menedzseri álmokat, csupán egy megbízása volt, 2009-ben az utolsó nyolc fordulóra beugorva próbálta benntartani a „szarkákat”. Az egy győzelem, két döntetlen, öt vereség ugyanakkor erre nem volt elég, az együttes egy ponttal maradt le az élvonalban maradást jelentő 17. helytől.
Hozzá hasonlóan engedett a szív szavának Frank Lampard is. A 177 találattal a rangsorban hatodik helyen álló volt középpályás Rooney-hoz hasonlóan a Derby Countynál kezdett, és csak a rájátszás fináléjában maradt le a PL-be jutásról. Vitte is volt klubja, a Chelsea, amelynél első idényében negyedik helyen zárt, a következő évad (2020–2021) első 19 bajnokijából hatot is elveszítve csak a kilencedik helyen állt a csapat, amikor megköszönték a szereplését. Jött Thomas Tuchel, irányításával pedig az idény végén BL-győztes lett a londoni klub!
Lampard mélyrepülése az Evertonnál folytatódott, de még a 44 meccs alatt összehozott csupán 12 siker is jól nézett ki ahhoz képest, ami tavaly tavasszal jött: nehéz helyzetben vette át a Chelsea-t, a 11 meccsen összehozott egy győzelem, két döntetlen, nyolc vereség viszont tényleg a vállalhatatlan kategóriát jelentette még így is.
Őt a rangsorban Thierry Henry (175) követi a hetedik helyen, és a francia sztártámadóból sem lett (eddig?) megváltó. A játékosként az Monacót, a Juventust, az Arsenalt és a Barcelonát is erősítő Henry az „ágyúsok” utánpótlása után a belga válogatottnál töltött két egészen jó időszakot másodedzőként, közte viszont a Monacónál (20 meccsen négy rendes játékidős, egy büntetőpárbajos siker) és a Montreal Impactnál (29 meccsen 16 vereség) is megbukott. A francia U21-es válogatottal jelenleg egy meccsel kevesebbet játszva Szlovénia mögött második helyen áll az Eb-selejtezőkön, a nemrég véget ért párizsi olimpián pedig döntőig jutott a házigazdát vezetve – a tendencia tehát javulónak tűnik.
Sokáig ment arról a vita, hogy Lampard vagy Steven Gerrard a legjobb angol középpályás, nagyon mellélőni a Liverpoolban 120 PL-gólig jutó sztárral sem lehetett ebben a beszélgetésben. Utóbbi még jobban is rajtolt edzőként, hiszen a negyedosztályból visszakapaszkodó Rangersszel két ezüstérem után a 2020–2021-es évadban veretlenül lett bajnok, 102–13-as gólkülönbséget felmutatva. Novemberben már nem is lehetett a klubnál tartani, a folyamatos PL-csábítások végén az Aston Villa lett a befutó. Az egymást követő öt zakóval a 16. helyig zúgó együttessel sem indult rosszul, a következő hat bajnokiból négyet megnyert a klub, de a 10. helynél feljebb nem volt, a vége pedig 14. helyezés lett. Az új idény sem alakult jobban, 12 fordulót követően hat vereséggel ugyancsak a 14. volt az együttes, amikor leváltották, az előrelépés pedig jól látható az elmúlt években: 2023-ban a hetedik, legutóbb pedig a negyedik lett a Villa. Eközben Gerrard Szaúd-Arábiában keresi már a kenyerét.
Az Aranylabda sem garantálja a sikert
Bobby Charlton 1966-ban világbajnoki címre vezette Angliát, az év során az Aranylabdát is kiérdemelte, a következő kettőben pedig egyaránt második lett a szavazáson. 1973-ban az ugyancsak világbajnok Nobby Stilest is a másodosztályú Preston North Endhez csábította kinevezését követően, azonban nemhogy a feljutásért nem volt versenyben csapatával, az idény végén ki is esett, és a következő évben inkább a pályára is visszatért az együttesben, majd 1975-ben távozott a klubtól. Miután végleg felhagyott a futballal, egyszer még megpróbálkozott az edzősködéssel, beugróként próbált segíteni a Wiganen, de a kilenc meccsen aratott két sikere után inkább nem erőltette ezt a továbbiakban.
Hriszto Sztoicskov az 1994-es világbajnokságon […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!