Az újdonsült fedettpályás öttusabajnok Gáll Andrást, akinél fiatalabb magyar még nem nyert ezen a versenyen, tavaly nyáron nem hívták be a válogatott keretbe, ami annyira kiakasztotta, hogy hetekig nem járt edzésre, és még az is kicsúszott a száján, hogy rá ne számítsanak a jövőben. Ez persze csak egy keserűségből fakadó meggondolatlan kijelentés volt, de tény és való, hogy rövid ideig inkább a barátnőjével, a barátaival és a bulizással foglalkozott, mintsem a sportolás feladataival.
Odaszúrtak neki, de nem bánta
„Akkor tényleg magam alatt voltam, és egyre csak az járt a fejemben, hogy a történtek után mitől lennék igazán motivált juniorkorom utolsó évében, mi jót hozhatnak nekem a »lovaglásos« öttusa utolsó versenyei. Felnőtt szerepléseim buktatóiról nem is beszélve. Amúgy hajlamos vagyok magam felhúzására, amiben akkor vastagon benne volt, hogy a páston nem az én tudásomról szóltak az asszók, minél jobban igyekeztem, annál több találatot vittek be nekem a nálam tapasztaltabb ellenfeleim” – ezzel kezdte az SzPress Hírszolgálatnak adott nyilatkozatát a téli nyílt bajnokságon meggyőző fölénnyel győztes Gáll András, akinek a sikere klubja, a Trion SC dicsőséglistájára került
Amikor 2021 májusában egy székesfehérvári versenyen a helyi egyesület szakmai vezetője sejtelmesen azt mondta neki a sokadik betli után, hogy ő megtanítaná jól vívni, András először nem tudta eldönteni, hogy a vívóspecialista Kovács László vajon gúnyolódik-e vele, vagy szakmai kihívásként a javát akarja.
„Nem voltam biztos abban, hogy a mester csak úgy odaszúrt-e nekem, vagy tényleg a segítőkészség jelét adta. Kicsit kivártam, de aztán megkerestem, és beálltam a tanítványai közé, azóta is hetente két alkalommal ingázóként Székesfehérváron pallérozódok, aminek mostanában kezd beérni az eredménye. A nyílt fedettpályás bajnokságon végre pluszos voltam, 21 asszót nyertem meg, és csak 14-et veszítettem el. Hibátlan lovaglás, jó úszás, és a futótudásomnak köszönhetően szépen összerakott kombi is kellett a biztos sikerhez” – folytatta Gáll András, akinek aligha véletlenül a norvég olimpiai, világ- és Európa-bajnok, emellett világcsúcstartó csodafutó Jakob Ingebrigtsen a nagy kedvence, akiről még azt is sikerült megtudnia, hogy milyen ismétlésekre és célba vett időkre épülnek az edzései.
A budafoki […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/2023/03/22/majdnem-abbahagyta-a-legfiatalabb-ottusabajnokunk/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!