A magyar páros – három óránként váltva egymást – páros óceáni evezős hajóval, motor és külső segítség nélkül teljesítené az 5200 méteres távot El Puerto és Antigua között. A 29 éves kajakost három évvel ezelőtt vette rá egyik sporttársa az expedícióra, azonban az ötletgazda közben kiszállt a projektből, Havasiban viszont megmaradt a motiváció. Augusztusban csatlakozott hozzá Szabó Norbert Ádám, akinek már van tapasztalata az óceáni evezésben. Havasi segítője 15 éve hajózik a tengereken, Kovácsik Leventével 2015-ben átkajakozta az Atlanti-óceánt.
Ugyanaz az indok vezérel, mint amiért beléptem a sportszázad II-be, és a Magyar Honvédséghez is csatlakoztam, hogy jó példát mutassak. Próbáljak valamilyen olyan célt elérni, ami esetleg követendő példa lehet akár a fiatal sportolóknak vagy bármilyen magyar honfitársam számára. Ezzel az úttal is ez a célom, hogy jó példát és értékeket képviselvén, a Magyar Honvédség értékeit is öregbítve teljesítsem
– mondta az expedíció keddi sajtótájékoztatóján Havasi, majd Szabó Norbert Ádám ismertette az utazás részleteit.
„Embert próbáló kihívás és feladat áll előttünk, de Havasi Gergő kitartása, hite, energiája, motivációja és hozzáállása abszolút tudja azt a teljesítményt nyújtani, hogy ne az legyen a legfontosabb kérdés, hogy átérünk-e az Atlanti-óceánon, hanem az, hogy meg tudjuk-e dönteni a jelenlegi 40 napos világrekordot” – hangsúlyozta Szabó, aki jelezte, hogy jövő csütörtökön vagy pénteken indulnak majd a Kanári-szigetekről.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/2024/11/26/evezes-havasi-gergo-szabo-norbert-adam-atlanti-ocean/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!