„Istenigazából nem is tudom, mit érzek most, csak annyit tudok, nagyon kemény átélni – fogalmazott a magyar válogatott könnyekkel küzdő szövetségi kapitánya, Chema Rodríguez a 31–30-ra elvesztett negyeddöntő lefújását követően. – Nagyszerű meccsünk volt, ki merem jelenteni, sokkal jobbak voltunk mint a horvátok. Büszkék lehetünk, büszke vagyok minden játékosra, mert olyan teljesítményt tettek le az asztalra, mint a legnagyobb bajnokok” – mondta a pozitívumokba kapaszkodva.
Együttesünk az 55. percben még 30–26-ra vezettek, ezután viszont már nem talált be és öt gólt kapott. Így úszott el a továbbjutás…
Nem tudok egyetlen okot mondani, hogy mi hiányzott a végén. Bár nem érzem úgy, hogy elhittük volna, hogy megvan a győzelem, hogy bárki kevésbé koncentrált volna, annyi biztos, a meccsnek addig nincs vége, míg nem hangzik fel az utolsó dudaszó, ebből kaptunk újabb, keserű emlékeztetőt. Nem akarom azt mondani, hogy a horvátok ne érdemelték volna meg a továbbjutást, de azt gondolom, mi jobban megérdemeltük volna
– tette hozzá a szakvezető.
„Előzetesen úgy voltunk vele, kisebb csoda lenne az elődöntő, mert nagyon kemény a mezőny, és ebben a mezőnyben is kiemelkedő játékerőt képvisel a horvát válogatott. Szinte tökéletes játék kell ellenük. Ezt viszont megtettük, és így, hogy ilyen közel volt a győzelem, csak még nehezebb most átélni ezeket a perceket.”
Nem csak egy csapatot, 15 ezer horvátot kellett volna felülmúlni
Fazekas Gergő, a magyar csapat legfiatalabbja is a könnyeivel küszködött
a lefújást követően.
„Óriási csalódottság van bennem, iszonyatos fájdalom így, az utolsó pillanatban elveszíteni egy ilyen meccset. Mi ma meghaltunk a pályán. De ki kell emelnem, hogy eszméletlen büszke vagyok erre az együttesre. Az a küzdelem, amit mi a pályán mutattunk, azt csak dicsérni lehet. Nem ez volt a tervünk, természetesen nem így akartuk ezt a találkozót zárni – és az utolsó pillanatokig úgy is tűnt, hogy nem így fogjuk” – kezdte értékelését az Indexnek a 21 éves játékos.
A véghajrával és a fájdalomérzet okával kapcsolatban hasonló gondolatokat fogalmazott meg, mint a szövetségi kapitány.
„A kézilabda hatvan percig tart, ezúttal is bebizonyosodott. 55 percig kontrolláltuk a mérkőzést, de a véghajrá szörnyen sikerült. Nehéz bármit mondanom, borzasztóan fáj most. Azért is lesz nehéz ezt magunkban elrendezni, mert tényleg úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna és szinte végig vezettünk. Méghozzá azt az arcunkat mutattuk ma, amit az egész világbajnokságon eddig nem tudtunk. Teljesen kizártuk azt, hogy 15 ezer horváttal teli aréna van a sikerünk ellen.”
A Wisla Plock játékosa kiemelte: kiválóan menedzselték a támadásokat, Bartucz László pedig fantasztikusan védett.
„Jók voltunk, pariban voltunk, annyi hiányzott, hogy a végjátékra kicsit jobban összeszorítsuk a fogunkat” – zárta csalódottan Fazekas.

35 százalékos hatékonysággal zárta ezt a találkozót Bartucz László, akinek a tornán először jutott hosszabb játékidő és nem is számította arra, hogy ezúttal ekkora bizalmat szavaz neki a kapitány, korábban csupán egy-egy büntetőre érkezett a pályára. A Tatabánya kapusa lapunknak elmondta, hogy mit sem ér számára kiváló teljesítménye így, hogy a csapat kikapott.
Megmondom őszintén, egyáltalán nem számítottam arra, hogy Chema ma számít rám, délben szólt, hogy készüljek, én leszek a kezdőben. Mióta itt vagyok a csapattal, erre a lehetőségre vártam, folyamatosan tűzben tartottam magam, hogy készen álljak, bármikor is kapok lehetőséget – örülni viszont nem tudok. Mindig a csapat az első, tehát hiába védtem jól, ha kikaptunk. Ez a lényeg. Elképesztően csalódott vagyok.
A 32 éves kapus kiemelte, szerinte a horvátok masszív védekezésükkel tudtak a mieink fölé kerekedni a véghajrában.
„Sajnos belekényszerültünk abba, hogy félhelyzeteket elvállaljunk, a kapus pedig azokat könnyedén fogta, majd az induló szélsők pedig lerohantak minket és gyors gólokat szereztek” – értékelt Bartucz.
Ennél fájóbb aligha lehetne
Lékai Máté, a magyar férfi kézilabda-válogatott csapatkapitánya szerint a kezünkben volt a meccs, így még fájóbb az utolsó másodpercekben kapott góllal elbukott negyeddöntő.
Mindig azt mondom, hogy rossz játékkal nyerni jobb, mint jó játékkal kikapni. Ez megint bizonyosodott. Korábban rossz játékkal győztünk, most viszont jól játszottunk, mégis veszítettünk
– nyilatkozta a Magyar Távirati Irodának a Ferencváros irányítója a találkozó után. Lékai – a szövetségi kapitányhoz hasonlóan – nem tudott egyértelmű választ adni arra, mi történt az utolsó öt percben, miért csúszott ki válogatottunk kezei közül az elődöntő.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!