Hirben.hu Hírben jók vagyunk! „Volt már olyan, hogy én vágtam valamelyik csapattársam haját. Szóval igen, nem csak egy légből kapott állítás volt. A fodrász az a szakma, ami a labdarúgás mellett a leginkább tetszett és tetszik. De szerencsére, azt gondolom, egy darabig még nem lesz kérdés a munkahelyváltás” – felelte mosolyogva Lukács Dániel, a Puskás Akadémia és a magyar labdarúgó-válogatott támadója, amikor két edzés között meglátogatta Felcsúton az Index.
A 29 éves labdarúgót a játék jegyében arról kérdeztük, lehet-e még nála időpontot foglalni hajvágásra, vagy a nemzeti csapatban történt – kifejezetten sikeres – bemutatkozása után akkora népszerűségre tett szert, nem lehet a kezei alá kerülni.
Az alaptörténethez tartozik, hogy a futballista még szeptemberben, élete első válogatottmeghívójának „kézhezvételekor” árulta el, micsoda fordulat ez az életében.
Húszas évei elején ugyanis többször is azt érezte, bármennyire is imádja a labdarúgást, az ő helye végül nem a futballpályán, inkább egy fodrászszalonban lesz.
A Rákospalotai EAC-nál nevelkedett, majd az NB I-ben épp Marco Rossi kezei alatt, a Budapest Honvédban bemutatkozott futballistát azonban keményebb fából faragták annál, mintsem ilyen egyszerűen letett volna az álmáról. Mint meséli, tizenöt-tizenhat évesen már érezte azt, hogy eljuthat olyan szintre, hogy a labdarúgásból megéljen, ezen a ponton viszont elkezdett egy még nagyobb álomról ábrándozni. A meggypiros mezről, amit a nemzeti csapat tagjai viselnek… Az útja azonban több vargabetűt is vett, mielőtt utóbbi vágy is valóra válhatott volna.
Marco Rossival már Kispesten is együtt dolgozhatott
A REAC a kétezres évek közepén-végén fénykorát élte, egy rendkívül családias klubnak számított, amely az NB I-ben meglepetésre a legnagyobbakat, a Ferencvárost vagy épp az Újpestet is képes volt elkapni. A klub a 2012-ben kirobbant botrány után azonban megállíthatatlanul elkezdett lecsúszni a futballpiramis szintjei között. Megannyi tehetség hagyta ott a csapatot, amely 2014-ben az NB III Keleti-csoportjából is majdhogynem kiesett.
„Rég nem jutott már eszembe ez az időszak. Az igazat megvallva, az utánpótlást kevésbé rázta meg az eset, mi többnyire a Szántóföldi úti Sporttelepen készültünk, és tinédzser fejjel kevésbé gondoltunk bele, milyen hatással lehet volna ránk. Sosem gondoltam rá úgy, hogy balszerencsénk volt, hogy pont a REAC-nál játszottunk akkoriban, ahogyan arra sem, hogy szerencsések lennénk, hogy a botrány hatásai az utánpótlásba rövid idő alatt nem gyűrűztek be. Lehetséges, hogy voltak abban az időszakban jobb körülményeket biztosító csapatok, de szerettem ott játszani. Bár az is igaz, az akkori énem egyáltalán nem élte meg nagy dologként, hogy 17 évesen bemutatkozhatott a felnőttek között. Olyan természetesnek hittem az egészet” – idézte fel a kezdeti lépéseket.
Észak-Pestről a város másik oldalára vezetett az útja, a Budapest Honvédhoz. Itt dolgozott először együtt a később szövetségi kapitánynak kinevezett Marco Rossival. És itt ütötte először mellbe a gondolat, talán túl hamar hitte el, hogy a következő 15-20 éve a profi labdarúgás körül foroghat. Hogy lehet, szüksége lesz egy B tervre és szakmára.
Anno még nem volt fiatalszabály, csak egy-két szezonnal később jött be, de Rossin érződött, hogy odafigyel ránk, fiatalokra, és igyekszik mindenkinek megadni az esélyt. Így volt ez velem is. Többször beszélgettünk, és azt éreztem, kedveli a karakterem. Be is tett a csapatba, aztán viszont megsérültem. Egy egyszerűbb izomsérülésről volt szó, öt hét, szerencsés esetben egy hónap alatt fel lehet belőle épülni. Nálam viszont először három hónap lett belőle, aztán ahogy visszaálltam, kiújult, így végül öt hónappal később sem voltam bevethető. Akkor látszott, hogy vezetőedzőként tehetetlen, ő sem tudott mit kezdeni a helyzettel. Ott voltam a csapattal, kocogtam, futkároztam a pálya körül, de játékra nem voltam alkalmas. Így telt el végül nyolc hónap. Abban a nyolc hónapban pedig, kár lenne tagadni, sok minden megkérdőjeleződött bennem.
Felépülése után a tartalékcsapatban játszott, de az első keretbe nem tudta visszaverekedni magát, így aztán hiába volt a klub igazolt labdarúgója, a 2016–2017-es bajnokcsapatnak sem lett tagja hivatalosan.
„Nehéz volt kívülről figyelni az eseményeket. Azt éreztem, mellőzve vagyok. Bár a testem rendbe jött, mentálisan gödörben voltam, és ettől az NB III-ban sem ment jól a játék. Nem mondanám, hogy kilógtam a mezőnyből. Egyszerűen nem éreztem jól magamat a bőrömben, és azon rugóztam, változásra van szükségem. Ha kevésbé vagyok kitartó, azt hiszem, ott véget is érhetett volna a karrierem.”
A pozitív fordulat azonban már ott várta a sarkon – csak mennie kellett egy kicsit tovább. Az egyik nap egy csapattársa elhívta egy Activity-délutánra, ahol aztán megismerte a későbbi feleségét. Mint meséli, az Alexandrával való beszélgetések töltötték fel és acélozták meg annyira, hogy adjon még egy esélyt önmagának. Előtte sem élt csapongó életet, onnantól kezdve viszont ráállt egy még egészségesebb életmódra. A negatív gondolatokkal együtt száműzte a cukros ételeket és italokat az étrendjéből. Amondó, az talán túlzás, hogy a felesége megismerése előtti időszakban link lett volna, de az igaz, hogy már közel sem tett meg mindent az élvonalbeli szereplésért, ami módjában állt volna. Az előző másfél év gyötrődései után ismét céltudatossá vált. Megváltozott a hozzáállása, nem rágódott azon, miért másoknak jött össze 19-20 évesen az NB I-es berobbanás, elengedte a kérdést, „a sérülések nélkül mi lett volna, ha…”
Tiszteletkörök a magyar futballban
Az újpesti és a tiszakécskei kölcsönjátéka noha nem alakult terv szerint, Kecskeméten végre megtalálta a számításait, Szabó István kezei alatt kivirágzott és NB II-es gólkirály lett. Bár pályafutása korábbi szakaszára jellemző módon a siker legnagyobb gyümölcsét nem szüretelhette már le. Még a tavasz elején megállapodott a Diósgyőrrel, hogy a következő szezontól ott folytatja a pályafutását. A DVTK akkor a tabella élén állt, míg a Kecskemét ugyan bravúrt bravúrra halmozott, hivatalosan nem szerepelt a klub céljai között a feljutás. Tavasszal aztán a kissé széteső miskolciakat Lukács góljainak is hála lehajrázta a KTE, így a Vasas mögött másodikként a lila-fehérek jutottak fel az élvonalba.
Pista bá óriási hatással volt a pályafutásomra, megadta a bizalmat, és elkezdett új poszton szerepeltetni. Azt mondta, higgyem el, hogy minden képességem megvan, ami csak a profi futballhoz kell, sőt szerinte már jóval régebben is megvolt, csak nem mindenki tudta, hogyan aknázza ki. Jólesett, hogy ennyire hitt bennem
– tekintett vissza.
Lukács útja bizonyítja, ha az ember a megpróbáltatásai közepette is hisz abban, hogy minden okkal történik, akkor bizony a negatív tapasztalatokat valóban képes idővel kifizetődővé tenni.
„Kár lenne mai fejjel azon gondolkodnom, korábban kerülhettem volna-e a válogatottba, ha nem írok alá akkor Miskolcra. Tízből kilencen elfogadták volna akkor a DVTK ajánlatát a helyemben, és ha nem is egészen úgy alakult a megállapodás utáni néhány hónap, nem bántam meg belőle semmit. A Kecskeméttel óriási dolgot vittünk véghez, és egy évvel később a Diósgyőrrel is sikerült a feljutás. Szerettem Miskolcon játszani, olyan hangulatban futballozhattam, amihez foghatót talán csak az Újpest–Ferencváros-derbin tapasztaltam előtte. Még ha voltak nehezebb időszakok is, amikor ismét kevésbé akartak jönni a gólok. De ebből is igyekeztem tanulni.”
A borsodiaknál futballozva érezte úgy, hogy érdemes felkeresnie egy olyan szakembert, aki a mentális felkészülését képes új szintre emelni.
Ekkor sajátította el azt a vizualizációs készséget is, ami elmondása szerint a válogatottban való sikeres bemutatkozását segítette.
A szeptemberi, Magyarország–Portugália-mérkőzés minden jelenetét igyekezett jó előre elképzelni, többször is végigpörgette a fejében, milyen lesz majd a 60 ezer néző előtt melegíteni, hallgatni a Himnuszt, majd beállni egyik gyerekkori kedvence, Cristiano Ronaldo ellen. Hogy aztán a pályán milyen megoldásokat szeretne megcsinálni, mikor és hová kell fusson… A dolog pedig tényleg működött, ha nem is méterre pontosan, de bejöttek az elképzelései, kevésbé izgult, bátran vállalta az egy az egyeket és az elmozgásokat. Ezzel pedig bő félórányi játékkal is olyan teljesítményt tudott letenni az asztalra, megkoronázva azt az egyenlítő gól előtti lapos beadással, amit a szakmai stáb és a szurkolók is abszolúte pozitívnak könyveltek el.
Nem csoda, hogy a mezt, amelyben bemutatkozott, aláíratta a többi kerettaggal, és nagy becsben őrzi. Bár azt még nem találta ki, pontosan hová is kerüljön a bekereteztetés után. Az örmények elleni szerelés sorsa egészen más lett: egy, a DVTK színeiben megismert barátjának ajándékozta még a Puskás Arénában.
Ahogy anno a REAC-ban való bemutatkozást, úgy ezúttal azt tekintette természetesnek, hogy félelem nélkül, ha szabad így fogalmazni, „tökösen” veti magát játékba Portugália ellen. Mindkét meccsen.
„Egy percig nem éreztem […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!