Kun Anna megkapta a várható eltiltását a holléti információkról szóló mulasztásokért, így a világranglistán negyedik helyen álló női párbajtőröző nem lesz ott a párizsi olimpián. A döntés ugyanakkor utat nyit a világranglistán 13. helyezett Muhari Eszternek, akihez – mivel magyar kvótaszerző nincs előtte – így lényegében továbbcsorog a két legjobb európainak járó egyik kvóta.
Április elején érkezett a hír, hogy a névre szóló olimpiai kvótát szerző Kun Anna doppingvétséget követhetett el. Az OMS-Tata vívója, Plásztán Attila tanítványa ugyan egyetlen gyanús mintát sem adott, háromszor is vétett a holléti információkról szóló szolgáltatással szemben. Ennek lényege, hogy élsportolóként kötelezettsége a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szabályai szerint minden egyes nap megjelölni egy 60 perces időablakot pontos tartózkodási hellyel, ahol és amikor a doppingellenőrök vizsgálatot végezhetnek.
Sajnos Anna esetében a baj már megtörtént, zajlik az eljárás. Nem látok sok esélyt az olimpiai szereplésére, abban azonban bízom, hogy az eltiltás mértéke nem lesz olyan hosszú, hogy megtörje a karrierjét. Mert azt gondolom, hogy eltiltás lesz
– mondta Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS/HUNADO) vezetője áprilisban a Sportrádiónak, mintegy előrevetítve, hogy értelmetlen jogi küzdelembe bocsátkozni. Igaza lett…
Amennyiben a mintavétel a sportoló mulasztása miatt háromszor sem jön össze 12 hónap alatt, eljárás indul ellene, mintha csak pozitív mintát adott volna. A Nemzetközi Mintavételi Bizottság (ITA) által indított eljárás következménye kétéves eltiltás lehet. A múlt héten megtartott meghallgatás után ezt a két évet szabták ki Kunra.
Sosem használtam semmilyen tiltott anyagot vagy módszert, rengeteg teszt és laboreredmény van rá bizonyítékként – posztolta a közösségi felületen Kun, miután a szövetség bejelentette az eltiltása tényét. – A döntéshozó testület sem a tisztaságomat kérdőjelezte meg, de sajnos a szigorú szabályok miatt így döntött. Elképesztően sajnálom, hogy csalódást okoztam mindenkinek, aki segített és támogatott egész karrierem alatt. Sosem gondoltam volna, hogy így érhet véget a pályafutásom, hiszen egy ekkora törés után nem biztos, hogy valaha fogok még pengét a kezemben. Hosszú folyamat lesz ennek a feldolgozása.
Ugyan az eltiltással szemben jogi úton fellebbezhetne még, az Index úgy […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!