A Magyar Evezős-szövetség elnökségének jóváhagyását követően kialakult a válogatott keret a május végi felnőtt, illetve U19-es Európa-bajnokságra. Előbbin kettő, utóbbin hat egységünk képviseli a magyar színeket.
„A korábbi években eredményt szállító számos rutinos versenyzőnkre már nem számíthatunk, mert az előző szezon végén befejezték nemzetközi szereplésüket. Ez most elsősorban az építkezés időszaka, az utánpótlás felépítése a cél” – hangsúlyozta a magyar szövetség hírlevelében Ficsor László vezető szövetségi kapitány, aki Simon Béla szövetségi kapitánnyal együtt irányítja az evezős válogatottat.
Mint mondta, az alulról történő építkezés jegyében a serdülő válogatottban harmincnégy fő kapott helyet, az ifjúsági korosztályban pedig közel húszan készülnek az idei nemzetközi megmérettetésekre. Az U23-as keretben 15 evezős kapott helyet, számukra a világbajnokság lesz az első nemzetközi verseny, ezt megelőzően majd egy teszt dönt az utazó csapatról.

A felnőtt kontinensviadalon – amit majd május 29. és június 1. között rendeznek Plovdivban – két, a saját mezőnyéből kiemelkedő evezős képviseli a magyar színeket. Normálsúlyú egypárevezősben, a tavalyi év női evezősének választott Gadányi Zoltána (MTK, edző: Polivka Dóra), akinek ergométeres teljesítménye bíztatóan javult a tavalyi évhez képest, valamint könnyűsúlyú egypárevezősben Fehérvári Eszter (Győri Atlétikai Club, edző: Alföldi Zoltán) indul.
Pétervári-Molnár Bendegúz hosszas betegség miatt nem indult a válogató versenyen, és így az Európa-bajnokságon sem áll majd rajthoz. Amennyiben sikerül a formáját visszaszereznie, akkor később elindulhat a luzerni világkupán, ahol megfelelő eredmény teljesítése esetén kivívhatja a világbajnokságon való indulás jogát.
Ficsor […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!