Érdekesen alakult a hétvége, az első két szabadedzésen jó formát mutatott a Ferrari, aztán a harmadik gyakorláson a McLaren berobbant, miközben a Red Bull eltűnt.
Szombaton aztán Max Verstappen összekapta magát, és megnyerte az időmérő edzést, csapattársa, a mexikói Sergio Pérez viszont a Q2-ben elvérzett. Az látszott, hogy a McLaren ezen a pályán is nagyon gyors lesz, a wokingiak át tudták menteni a tempójukat az előző versenyről, amit Lando Norris nyert meg.
A rajt után Verstappen megtartotta az első helyét, a büntetést kapó Oscar Piastri pedig Carlos Sainzcal viaskodott a negyedik helyért. Imolában nehéz előzni, ez ma is látszott, igazából akkor történt akció, amikor valaki utolért egy kopott abroncsokon köröző pilótát.
Az első kerékcserék után Piastri megelőzte Sainzot, így a másik Ferrarit vette üldözőbe, amit Charles Leclerc vezetett. Norris közben nem tudta megközelíteni Verstappent, ami meglepő volt, hiszen pénteken és szombaton úgy tűnt, hogy a McLaren Miami után Olaszországban is megszorongathatja a címvédő istállót.
20 körrel a vége előtt tovább lassult Norris, Leclerc meg is közelítette a fiatal britet, Piastri pedig leszakadt a monacóiról, így Sainz is rákapcsolt az ötödik helyen. Leclerc azonban hibázott, és lemaradt, Norris viszont váratlanul elkezdett gyorsulni, persze szóltak azonnal Verstappennek, hogy kezdjen el gyorsabb köröket futni, nehogy bajba kerüljön.
Viszont hiába próbált meg mindent a háromszoros világbajnok holland, Norris utolérte őt, roppant izgalmas hajrára volt kilátás, ami nagy fordulat volt, hiszen 55 körig nagyon álmoskás futamot láthattunk.
Norris mindent megpróbált, hogy támadási helyzetbe kerüljön, de végül nem tudta megelőzni riválisát, Verstappen minden rutinját bevetve megőrizte az első helyét, így sorozatban harmadszor nyert Imolában.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!