Kínos pofonba szaladt a Veszprém odahaza, amely az Aalborg elleni zakóval története leggyengébb csoportkörös szereplését hozta össze a Bajnokok Ligája 2025–2026-os kiírásában. Hogy a hét győzelem és hét vereség mire lesz elég, csak késő este, a többi meccs végeztével derül ki…
A hazaiak keretéből Bjarki Már Elísson, a vendégektől Alec Smit és Marinus Munk hiányzott. A Veszprém annak tudatában készült a találkozóra, hogy elméletileg még a csoport harmadik helye is elérhető számára, az Aalborg viszont már biztos másodikként érkezett Magyarországra – tudósított a Magyar Távirati Iroda.
Az elmúlt időszak rossz formájára utalva a hazai szurkolók „A hűségünk örök, a türelmünk nem” feliratú molinót függesztettek ki a kezdésnél, ráadásul a lelátó a meccs folyamán többször elhalkult, ami korábban nem volt jellemző a Veszprém Arénában.
A kedvencek lőtték a meccs első két gólját, majd 4–1 után sorozatban háromszor talált be a dán bajnokság listavezetője. Annak ellenére szoros volt a csata, hogy a hazaiak kapusa, Rodrigo Corrales remekelt. Rendre minden hazai találatra gyorsan érkezett válasz. Negyedóra alatt tíz, illetve kilenc gól esett, azaz a védelmek nem voltak hatékonyak.
A 17. percben először vezettek a vendégek (10–11), igaz, csak rövid időre, ugyanakkor látszott, hogy próbálják gyorsítani a játékot, hogy megnehezítsék a cseréket. Corrales még hétméterest is hárított, ez még a drukkerek hangját is meghozta. Sorozatban ötször volt eredményes a Veszprém – különösen Luka Cindric volt elemében –, erre időt kértek a dánok, majd közel hat perc után találtak be ismét, ráadásul megszakítás nélkül háromszor. Ekkor pedig a veszprémiek kértek időt, de az egyenlítést, illetve a fordítást így sem tudták megakadályozni (15–16).
A szünet előtt nyolc percig nem talált be a Veszprém, miközben sorozatban nyolc gólt kapott, a drukkerek pedig ébresztőt kiabáltak vagy éppen fütyültek. „Hol a csapatunk?” – kérdezték 16–20-as állásnál, közvetlenül a szünet előtt.
A cserék révén megkezdte a felzárkózást a házigazda (20–21), ám taktikát váltott az Aalborg, így nem volt […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/kezilabda/2026/03/12/veszprem-bajnokok-ligaja-kinos-vereseg-aalborg/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!