Kicentizték a kanadai hokisok: kétgólos hátrány után az utolsó percben lőtték a győztes gólt az elődöntőben

user1 3 héttel ezelőtt Sport Hozzászólok 7 Megtekintés Index

Útban a Szent Júlia Aréna felé új irányba indultunk, így a hajrához közeledve derítsük fel arra a terepet. Mit veszíthetünk? Magunk sem gondoltuk, hogy milyen kincsre lelünk:

Marco Tamburro olimpia és Milánó ihlette alkotásaira, amelyekben a sportágakat sajátos stílusában jelenítette meg. A műkorcsolyát például a Scalába tette.

A képek minőségéért előre is elnézést, ennyit tud a mobiltelefonunk a mi kezünkben. Az 52 éves művész Perugiában született, 20 évesen költözött Milánóba, majd onnan az észak-olasz várostól nagyon eltérő kultúrájú és életvitelű Rómába, ami mindig is vonzotta. Műveivel galériákban és alternatív városi tereken lehet találkozni, témái elsősorban a divathoz és a designhoz kapcsolódnak, most speciel a sporthoz, az olimpiához, no és persze az idei ötkarikás játékok fő helyszínéhez. Ott jártunk alkalmával a kis galériában a művészt a házigazda Lucca képviselte, akinek milánói lakosként történesen lakhelye a Viale Ungheriában van, így duplán megörültünk a találkozásnak.

A metrón már a belvárosban sűrűsödött az előrehozott döntőre készülő tömeg, döntő többségükben kanadaiakkal és persze finnekkel, no meg az esti meccsre készülő amerikaiakkal, akik közül néhányan a bejárat előtt kedélyesen rövideztek az északi szomszéddal. Ennyit a nagy rivalizálásról jégen, politikában és gazdaságban. Egy jó snapsz bárkit összehoz a világon. A metrón a tapsot az a kanadai fan érdemelte ki, aki megitta a sörét – jó, erre még azért alapból nem járt volna –, és az egyik megállóban kirohant a kocsiból kidobni az üres üveget a kukába, társai nagy drukkolása mellett.

Nem mondjuk azt, hogy ez a teljesítmény olimpiai aranyérmet érdemelne, de talán egy bronzot? Amúgy meg miért ne, ha a kurtítás felé megy a világ, szórakoztató sportág lehetne, és tényleg megvan négy másodperc alatt. Magunk is láttuk, bár nem mértünk hivatalos időt.

Másik kanadai, piros-fekete szerelésbe öltözve fekete-kék zacskót szorongatott, félig rakva Inter-szuvenírekkel várta a leszállót. Amikor azután érdeklődtünk, miért nem a színeinek megfelelő városi rivális, az AC Milan mellett tette le a voksát, csak annyit jegyzett meg: körülbelül egy éve tervezi, szervezi a milánói utat, és próbálta magát képbe hozni a helyi sportélettel. Azt tudta, hogy Olaszországban a futball a menőbb sportág, és tavasszal a Bajnokok Ligájában döntős Internazionaléról olvashatott több hírt. Azóta követi, nem naprakészen igaz, az eredményeiket, úgy készült, hogy majd ilyen relikviákkal tér haza.

Galéria: A római grafikus művei, akit az olimpia és Milánó inspiráltFotó: Krasz Emil / Index

Az utolsó pillanatra hagyott jegyvásárlás kicsit több ideig tartott, mint a szemetes oda–vissza. A konténer három ablakához senki nem ment, maximum információért, a vásárlás ott reménytelen. Nem úgy két méterre tőle… Két középkorú, kanadai hölgynek honfitársuk van segítségére, aki egy olasz úriemberrel egyeztet. „750 euró egy jegy”, ennyit sikerült lefülelnünk a történtekből, a lezárást nem vártuk meg.

A stadion előtt folyamatosan fotókat készítettek az érkezők, a Szent Júlia Aréna még tengerentúli szemmel is a vállalható kategória, és nyilván örök emlék is. Például annak a családnak, ahol anyuka kanadai, apuka amerikai mezben feszített, 15 éves forma ikerfiaik közül meg az egyik ilyenben, a másik olyanban. Ment is a helyezkedés, hogy akkor ki kivel van, ebből ne legyen balhé. A srácok nem látszottak túlságosan lelkesnek, vagy a hokit nem szerették, amit aligha hiszünk, valószínű nehezebb volt választaniuk válogatottat. Még az is lehet, szülői ráhatás kellett. Ahogy anyuka intézte a fotót ismeretlen emberrel, majd csinálta a beállítást, körülbelül sejtettük is, honnan fújt a szél.

A nulladik emeleten lévő sajtóhelyről lifttel jöhetünk fel a harmadikra, a meccs fajsúlyát tekintve igyekeznünk kellett, kapósak ilyenkor az asztalos helyek. Gondoltuk: ötven perccel a kezdés előtt jók vagyunk. A tömött liftben azért megkérdeztük a velünk utazó másik kilenc kollégát, mindenki a harmadikra jön-e – ez a sajtós rész –, nagy nevetés mellett viszont valaki az elsőt kérte, ahol a szurkolók vannak. Elveszett ember: az írott sajtónak fenntartott körülbelül 150 hely közül három-négy hely várt üresen. Amint azt a kanadaiak meccsein korábban is megszokhattuk, és a bejáratnál már érezhettük, nem sajtóakkreditációval érkezők is megtöltötték azt a szektort, ami más meccseken üresen tátong.