A vendégcsapat játékosai közül Matej Gabert nagy taps és ováció fogadta, majd a hazai klubvezetés ünnepélyesen köszöntötte őt, a világbajnoki bronzérmes szlovén beálló ugyanis a nyári szünetben nyolc év után távozott Szegedről, ahol három bajnoki címet és egy Magyar Kupát nyert – írta összefoglalójában a Magyar Távirati Iroda.
Jól kezdtek a hazaiak (3–0), hét perc után kaptak először gólt, de a Nantes másfél percen belül egyenlített. Mindkét oldalon jó néhány hiba tarkította a játékot, feltűnően sok volt a kisebb játékvezetői tévedés, amelyekkel nagyjából egyenlő arányban sújtották a csapatokat. A csongrádiak ismét elléptek három találattal, de mivel az első félidő végén emberelőnyben gólt kaptak, a szünetben 16-14 volt az állás.
A második felvonásban egy újabb 3–0-s sorozattal megint egyenlítettek a franciák, sőt a meccs során először a vezetést is átvették, de a remek formában kézilabdázó Bodó Richárd vezérletével fordított a Szeged. Aymeric Minne és Valero Rivera góljaival a vendégcsapat makacsul tartotta magát, a túloldalon pedig visszaküldte kezdőkapusát Michael Apelgren vezetőedző, vagyis Mikler Roland helyett ismét Tobias Thulin érkezett a pályára.
A szegediek osztrák balszélsője, Sebastian Frimmel három és fél perc alatt háromszor is betalált büntetőből, de ezeken kívül is sokat állt a játék szabálytalanságok miatt. A hajrában Sostaric ziccerét Ignacio Biosca García nagy bravúrral kivédte, a házigazdák viszont emberelőnyben tölthették a meccs utolsó száz másodpercét.
Úgy tűnt, az utolsó támadás – döntetlen állásnál – a franciáké, de elveszítették a labdát. A Szeged gyors ellenakció helyett kivárt, Apelgren időt kért, Bodó Richárd pedig egy másodperccel a vége előtt bebombázta a magyar együttes győztes találatát.
Mario Sostaric hét, Bodó, Frimmel és Bánhidi Bence öt-öt góllal, Tobias Thulin hét védéssel vette ki részét a sikerből. A túloldalon Valero Rivera tíz, Aymeric Minne hat találatig, Ignacio Biosca García öt, Ivan Pesic két védésig jutott.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!