A csapat kedden este az utolsó felkészülési mérkőzésén 6–0-ra kikapott Kanadától az MVM Dome-ban, ezt követően kellett két játékossal szűkíteni a keretet. A választás végül Fejes Nándorra és Sárpátki Tamásra esett, ők nem utaznak.
Még egy hátvéddel és csatárral nagyobb volt a létszám, mint a világbajnokságra nevezhető 3+22 fő
– idézi a magyar szövetség hírlevele Majorosst. – „Sárpátki Tamás régebb óta beteg, vissza-visszaesik, nem látni, hogy mikor lenne hadra fogható, ezért ő lett, akit itthon kell hagynunk, a hátvédeknél pedig Fejes Nándor az utolsó áldozat. Így kialakult a végleges keret, amellyel nekivágunk a vb-nek.”
A válogatott – amely története során negyedszer játszhat a legmagasabb osztályban – már ma (szerdán) elutazik Herningbe, ahol szombaton a németek ellen 16.20 órakor kezdi a vb-t. Vasárnap 12.20-kor az amerikai, jövő hét kedden 20.20-kor a kazah, csütörtökön 20.20-kor a címvédő cseh, pénteken 16.20-kor a házigazda dán, vasárnap 20.20-kor pedig a svájci együttes lesz a rivális, május 19-én, hétfőn 20.20-kor pedig a norvégokkal szemben lesz a csoportzárás.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!