A madridiak jól kezdtek, egy szemre is tetszetős támadás végén Ferland Mendy szolgálta ki önzetlenül Brahim Díazt, aki közelről a léc alá varrta a labdát.
A hazaiak az első félidő közepén magukra találtak, és Johnny Cardoso közeli fejesével kiegyenlítettek, a Real Madrid védelme megint csődöt mondott egy rögzített szituációt követően.
A szünet után is ment előre nagy lendülettel a Betis, amely Isco tizenegyesgóljával fordított (a technikás középpályás éveken át erősítette a Realt, amellyel összesen 19 trófeát nyert).
A Real Madrid a végén nyilván megpróbált egyenlíteni, de a támadásaiban nem sok fantázia volt. Most Kylian Mbappénak sem ment jól a játék, le is cserélte őt Carlo Ancelotti vezetőedző. A találkozó végén Vinícius Júniort sikerült kihozni a sodrából, úgy veszekedett az őt provokáló Betis játékosaival, hogy már volt egy sárga lapja, de megúszta a kiállítást.
A mérkőzés összefoglalója:
A Betis sikere azt jelenti, hogy a Barcelona három ponttal megléphet a tabella élén, amennyiben vasárnap legyőzi hazai pályán a Real Sociedadot. A harmadik Atlético Madrid pedig megelőzheti városi riválisát, ha behúzza a soron következő bajnokiját.
A BL címvédőjéhez kapcsolódó hír, hogy az UEFA pénzbüntetéssel sújtotta a klubot, mivel a szurkolók egy része diszkriminatívan viselkedett a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-párharc második mérkőzésén a spanyol fővárosban, írja az ESPN.
A szövetség fellebbviteli testülete a fegyelmi szabályzat 14. cikkének megsértésére hivatkozva hozta meg a döntést. Az UEFA nem részletezte a büntetéshez vezető szurkolói magatartás jellegét.
A 30 ezer eurós bírság mellett a Santiago Bernabéu Stadion részleges bezárását is elrendelte a testület. A büntetést két évre felfüggesztették, de azonnal érvénybe lép, amennyiben ebben az időszakban hasonló incidens történik.
Labdarúgás
La liga
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!