Kevés helyzet alakult ki az első félidőben. Inkább a vendégeknek sikerült egy-egy támadást végigvinniük, a hazaiak alig veszélyeztettek. A Puskás Akadémia átgondoltabban, tervszerűbben építette fel akcióit, lövésekkel is próbálkozott, Gundel-Takács azonban ezeket hárította. A zalaiaknak komoly gondot okozott, hogy eljussanak ellenfelük tizenhatosáig, de a vendégek sem mutattak sokat támadásban, jobbára a mezőnyben zajlott a játék, némi hazai fölénnyel.
Hornyák Zsolt a második félidőre Németh András helyére Lamin Colley-t küldte pályára, akivel a felcsúti klub a héten hosszabbított szerződést. A gambiai csatár sem hozott azonban érdemi változást a játékban, maradt a jobbára eseménytelen mezőnyjáték. A vendégek a játékrész közepén szerezték meg a győzelmet érő gólt, a labda az üresen maradt Lukács Dánielhez került, aki levétel után hét méterről fordulásból a kapuba lőtt.
A mérkőzés első nagy helyzetét értékesítette a magyar válogatott színeiben még kedden, Portugália ellen gólpasszt jegyző támadó.
Összességében a vendégek valamivel határozottabbak voltak ellenfelük tizenhatosánál, ennek eredményeként tudták kiharcolni a győzelmet.
A Puskás Akadémia ezt megelőzően 2022 szeptemberében tudott győzni a ZTE Arénában. A hazai csapat a vereséggel maradt az utolsó helyen.
A Kazincbarcika vendégeként nyert a Kisvárda
A Kazincbarcika 1–0-ra kikapott vasárnap a vendég Kisvárdától az újonc csapatok rangadóján. A piros-fehérek a sikerükkel továbbra is százszázalékosak Révész Attila sportigazgató irányításával, akinek Gerliczki Máté vezetőedző távozása után ez volt a második meccse a Kisvárda kispadján. A hazai találkozóit Mezőkövesden játszó borsodi csapat a vereségével maradt a kiesőzónában.
Az első félidőben jóval veszélyesebben játszottak a vendégek, akik egy szöglet után viszonylag hamar megszerezték a vezetést. A bekapott gól sem rázta fel a Kazincbarcikát, amely nem tudott igazán komoly helyzetet kialakítani, és csak kapusának, illetve a kisvárdaiak pontatlan befejezéseinek köszönhette, hogy a szünetig nem került kétgólos hátrányba.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!