Rangadó vagy sem?
Múltját, presztízsét tekintve aligha vitathatnánk, hogy a magyar labdarúgás két vidéki fellegvára csapott össze: az egyik 2004-től 2014-ig hét, a másik 2010 és 2018 között három bajnoki címet hódított el. A közelmúlt azonban már kevésbé fényes, Székesfehérváron a fő szponzor két évvel ezelőtti kiválása után, Debrecenben a Szima-korszak utáni többszöri tulajdonosváltás közepette kopott meg kissé a sokat emlegetett patina.
A DVSC-nél ráadásul áll a bál, a Paks elleni 5–0-s hazai vereség után a drukkerek levetették a mezt a csapattal, a tulajdonosi kör pedig ultimátumot fogalmazott meg, ha nincs három pont Sóstóról, akkor ugrik a prémium egy része – éppúgy jótékony célra ajánlják fel a pénzt, mint a drukkerek a levetetett mezek elárverezéséből befolyt összeget. Legalább ennyi haszna legyen a hétszeres NB I-es bajnok gyatra szezonjának – mondták utóbbiak. Ám ami ennél sokkal látványosabb következmény lehet, az Máté Csaba vezetőedző esetleges menesztése, aki négy bajnokin mindössze négy vereséget tudott felmutatni a fehérvári túra előtt. Más kérdés, hogy egy másfél hónap alatt megbukó edző esetében alighanem arra is illenék ráhúzni a vizes lepedőt, aki egyáltalán kinevezte a szakit. Szóval meglehet, a DVSC menedzsmentjében is akadt néhány fő, aki remegést okozó izgalommal a gyomrában várta, mi lesz a – jobb híján nevezzük úgy: – „nosztalgia-rangadó” végkimenetele.
Noha kedvezménnyel már 1150 forinttól, felnőttek pedig legolcsóbban 1700 forintért válthattak belépőket, a lelátó valóban nem azt sugallta, hogy rangadó következik, alig 3500 néző gyűlt össze. Ellenben a meccs első tíz perce még azt mutatta, a Debrecenben kilátásba helyezett szankciók fenyegető ereje működött: a Loki játékosai igencsak iparkodtak, jóval többet birtokolták a labdát, és tették mindezt rendre a házigazda térfelén. A 20 esztendős Dala Martinnak nagy védést ugyan nem kellett bemutatnia, de egy-két indításnál azért akadt dolga, a hatodik percben pedig egy kezezésgyanús VAR-vizsgálat ideje alatt alighanem a pulzusa is megugrott egy-két értéket.
Tizenöt perc elteltével a Fehérvár kezdte átvenni az irányítást, de ez a dominancia is kimerült puszta labdabirtoklásban és néhány pontatlan előreívelésben. Azt nem állíthatom, hogy ne izzott volna a levegő legalább az egyik háló közelében. De a debreceniek aligha így képzelték ezt… A komoly pirotechnikai bemutatóba átváltó hazai tábor a pályára hajított fáklyáinak köszönhetően csakhamar veszélyesebbé vált a Dala által őrzött kapura, mint a DVSC volt az első fertályórában. (S mint később kiderült, az egész mérkőzésen.) Az első veszélyesebb lövést Bedi Bence hozta össze, a 18. percben 17 méterről a jobb alsó mellé küldve a labdát. 25 perc után pedig még mindig úgy állt a dolog, hogy kaput eltaláló próbálkozást sem a Loki, sem a Vidi nem tudott felmutatni. A meccs apránként igencsak középszerűvé vált, sem tempójában, sem a csapatok által kidolgozott helyzetek számában nem idézett rangadót. Ellenben – ahogyan azt az egyik mellettem ülő újságíró meg is jegyezte – ékes bizonyítékát szolgáltatta annak, hogy a küzdő felek miért állnak a tabella kilencedik és a tizenegyedik helyén.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!