<!-- Goa3 beépítés:" /><!-- Goa3 beépítés:" /><!-- Goa3 beépítés:"><!-- Goa3 beépítés:">
2020. augusztus 4., keddMa Domonkos napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 344,00 Ft | USD: 292,00 Ft | CHF: 319,00 Ft
2020.08.04. Domonkos Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 344,00 Ft | USD: 292,00 Ft | CHF: 319,00 Ft
Kezdőlap / Sport / Magyar labdarúgás / Jó étvágyat! – Malonyai Péter publicisztikája

Jó étvágyat! – Malonyai Péter publicisztikája

 

Legutóbbi interjújában Dárdai Pál arról beszélt lapunkban Pietsch Tibornak, hogy a nyári szünet alatt kicsit ő is elengedte magát, nem állt ellen egy-egy pohár jó bornak, ha pörkölt került elé, nem tolta félre a tányért. „Amikor meló van, úgyis húzok egy vonalat” – zárta le a témát.

Eszem ágában sincs bonckés alá venni a számomra leghitelesebb magyar futballedző életét, ám remélem, hogy azért a dolgos hétköznapokon is belefér nála egy-egy pohár bor, meg némi testkontrollt nélkülöző vacsora. Bízom benne, hogy így van, már csak azért is, mert édesapja, idősebb Dárdai Pál (kedvenc futballistáim közé tartozott) sem vetette meg az ilyesmit, és ugyebár a családi háttér…

Azért is olvastam örömmel az interjút, mert én is az idősebb Dárdai nemzedékéhez tartozom, gasztronómiai­lag meg főként, így szomorúan állapítom meg, hogy az evés-ivás nem divat. Legalábbis nem illik beszélni róla, az a trendi, aki irányítja, kordában tartja a falatot, a kortyot, a sportolók között mindenképpen. A remény él bennem, hogy azért házon belül a klasszisoknál is másképpen van, de ki tudja…

Az viszont feltűnt, hogy napjainkban, amikor stáb hátán stáb minden sportágban, ha lenne egy stábtüntetés, annyian lennének az utcán, hogy minden követelésük teljesülne, és akkor még a Duna rekesztésével nem is jöttem elő, a csapatból hiányzik – a szakács.

Biztos ez a korszerű, így aztán ma már csak történelem, hogy volt idő, amikor tagja volt a küldöttségnek egy-egy világversenyen. Főként az olimpiákon és főként Kurucz Antal, a mesterszakács három évtizeden át főzött a magyar klasszisokra, a helsinki olimpián (1952) kezdte és a spanyolországi futball-világbajnokságon (1982) fejezte be (sport)pályafutását. Tapasztalatait Dávid Sándor közreműködésével könyv alakban is közzétette (Terítéken az olimpia, 1984), mit mondjak, érdekes olvasmány.

Főként azért, mert más volt akkoriban a szokás, a sportolók ettek és nem – táplálkoztak. A kettő között óriási a különbség, aki érzi, érti, a többieknek nem magyarázom el. Inkább felidézem, hogy az egykori klasszisoknak mire volt szükségük ahhoz, hogy hozzák a legjobb formájukat.
Az Aranycsapat szürke eminenciása, Zakariás József élt-halt a káposztás cvekedliért, ezért neki gyakran külön is főzött a „Tóni”, kockáztatva, hogy Sebes kapitány észreveszi és lesz haddelhadd (észrevette, nem lett). Hegedüs Csaba Münchenben (1972) olimpiai aranya után igazán szépen evett, menüje ahhoz képest is figyelemre méltó, hogy birkózóról van szó, tehát sorrendben: erőleves, marhapörkölt tarhonyával, rétes, majd a második körben paprikás csirke, rétes, gyümölcs és kávé. Vagy Nyilasi Tibor, akinek egy-egy jó kolbászos rántotta volt a mindene.

Valamennyi sportoló megkapta, amit kívánt, persze ne feledjük, más idők jártak évtizedekkel ezelőtt, mást jelentett az evés.

Amikor például a londoni olimpia (1948) előtt megnyílt a tatai edzőtábor, nagy vonzerő volt az ellátás, a visszaemlékezések szerint „a tábor vezetői nem is rejtették véka alá, hogy a jó kosztot nagyon fontosnak tartják. Az akkori időket figyelembe véve talán igazuk is volt. A háború, majd az azt követő nehéz esztendők során mindenki kiéhezett egy kissé. Kincsnek, különleges juttatásnak számított a jó étel”. A jóllakottság politikai kérdés is volt, példa rá Hegyi Gyula sporthivatali elnök nyilatkozata, aki 1949 novemberében, amikor a Megyeri úton 50 ezren (!) zsúfolódtak össze a magyar–svéden (5:0), s tumultuózus jelenetek követték egymást, így beszélt: „Ne felejtsük el még azt se, hogy ősz vége lévén, mindenki vastag felöltőkabátban volt, s ma egyébként sem soványak az emberek. Három évvel ezelőtt, nyáron, ugyanennyi néző kisebb zsúfoltságot jelentett volna.”

Aztán persze enyhült a gyomorsav nyomása, a tokiói olimpia (1964) előtt már azt írta a Népsport, hogy Tatán „a sportolók étrendjét az edzők a sportorvosokkal egyetértésben szabják meg, s ez az étrend törvény. A sportolók nincsenek kiéhezve”. De azért szerették a gyomrukat, jellemző, hogy a néhány héttel később olimpiai bajnok kardozó, Pézsa Tibor a versenyzőknek kiadott tájékoztatót olvasva azon lamentált, „mit jelent az, hogy Kurucz ízesít. Mert hogy mit jelent, ha főz, azzal tisztában vagyok…”.

Kovács Attila felvetette, hogy azért mégse enni mennek az olimpiára, mire Meszéna Miklós döntő érvvel zárta le a beszélgetést: „Nem, nem, de Porto Allegrében banánon éltem, ami nem egy jó menü.” Meszéna a főiskolai világbajnokságra (1963) utalt, ahol a magyar kardcsapat aranyérmes lett.
Nem mellesleg Kurucz Antal, mint ízesítő szakács is kitett magáért, rengeteg más országbeli sportoló tolongott a magyar étterem bejáratánál, hogy megkóstolják a főztjét. Az ausztráloknak, a finneknek és a hollandoknak legjobban a palacsinta ízlett – olvasható a Népsportban.

Ne túlozzunk, azért a múltban is igyekeztek megtalálni, mi a legjobb étel ahhoz, hogy jöjjenek a sikerek. Amikor például az Újpest futballcsapata 1939-ben Közép-európai Kupa-mérkőzésen Milánóban járt, kikapott ugyan az Ambrosianától (1:2), de a visszavágó (3:1) előtt az olasz klub titkára elárulta, feltűnt nekik, hogy az első meccsen az Újpest milyen jól bírta az iramot, ezért lemásolták az ottani ebédjük étrendjét. „Hátha a mi erőnlétünkön is javít ez a koszt” – tette hozzá. A menü egyébként nem volt különleges: erőleves tojással, csirkesült, befőtt. És nem segített az olaszokon.

Ezer és ezer a példa a múltból arra, hogy eleink, a klasszisok is, nem táplálkoztak, hanem ettek (ismétlem), de ideje áttérni a jelenre. Amikor mintha tilos lenne, büntetendő arról beszélni, hogy jóllakott valaki, annál inkább a különböző üdvözítő módszerekről, amelyek nélkül nincs sportsiker. Meggyőzésem, hogy edzeni kell, ez a siker titka, ám elismerem, minden humbug jó, ha hisz benne a sportoló. Jó néhány honlapot átfutottam, mielőtt leültem a gép elé, ám a tuti tippek, tanácsok gazdái közül elenyészően kevesen vannak, akik abból indulnak ki, hogy ahány ember annyiféle, kinek erre van szüksége, kinek arra, magyarán – és ezt idézem – „minden embernek meg kell találnia a különböző ételeknek azt a helyes egyensúlyát, ami a saját igényeinek megfelel”.

Azt sem árt tudni – és ezzel áttérek a hétköznapokra –, hogy a legegyszerűbb fogyókúra, ha kevesebb kalóriát viszünk be, mint amennyit felhasználunk. Nem nagy felfedezés, ehhez képest tessék megnézni a világhálót, porokkal, zselékkel, varázsitalokkal igyekeznek pénzt kivenni a zsebünkből. Nem véletlenül a fogyással kezdem, ugyanis az emberek többsége sportolni is azért kezd el, hogy megszabaduljon a felesleges kilóktól, az egészség, az edzettség követelménye, az immunrendszer erősítése csak másodlagos, még „A nézzünk ki jól, poszterre velünk!” vágya is megelőzi.

Szerencsére a természet tudja, mi a frankó, így aztán csak kiderül egy idő után, hogy úgymond hozott anyagból dolgozunk, hiába merülünk el a legmélyebben az önsanyargatásba, van egy határ, ameddig eljuthatunk.

A sportoló is így van ezzel, de ebbe se megyek bele, hiteket, pénzfialó (csoda)módszereket nem ostorozok, mindenkinek magánügye, hogyan él, mire esküszik. Mindenesetre a sport újkorában is vacsoráztam együtt kalóriadúsan olyan klasszissal, aki aztán másnap nem csupán elutazott az olimpiára, hanem aranyéremmel is tért haza.

Nem akarok én senkit (és semmit) megváltoztatni, a térítés nem kenyerem, csak az lenne jó, ha mindenki azzal lenne trendi, hogy önmaga marad. Ember. Kalóriákon innen és túl.

Bevallom, jólesően megéheztem, mire idáig elértem, magán­ügy, tudom, de arra jó alkalom, hogy pontot tegyek az írás végére.

Forrás:
http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/jo-etvagyat-malonyai-peter-publicisztikaja-2775009

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Lehet, hogy érdekel...

Kiállítást érhet, ha a focisták szándékosan leköhögik egymást

Kiállítást érhet, ha a focisták szándékosan leköhögik egymást

Kiállítást érhet ezentúl, ha a játékos szándékosan az ellenfél vagy a játékvezető felé köhög. Ez …