Hirben.hu Hírben jók vagyunk! A DVTK júniusban kinevezett sportigazgatójával, Kovács Zoltánnal a többi között arról is beszélgettünk…
- Kell-e tartaniuk az NB I-es kluboknak egy esetleges kormányváltástól?
- Miért lehet Szoboszlai Dominiknál is jobb példa a magyar fiatalok számára Csongvai Áron?
- A kilencvenes évek szerencselovagjai mellett megszerzett tapasztalatokból mi mindent lehet kamatoztatni a magyar labdarúgás mai körülményei között?
- A futballunk betegségei mit árulnak el a magyar társadalom problémáiról?
A Megyeri úti klub tulajdonosváltása óta az Újpest FC elnöki tanácsadójaként dolgozott. Mennyire érte váratlanul a Diósgyőr megkeresése, hogy legyen újra sportigazgató?
Gyorsan történtek a dolgok, bizonyos szempontból váratlanul is – kezdte a DVTK-hoz tizenkét év után visszatérő, 20-szoros válogatott korábbi labdarúgó, Kovács Zoltán az Indexnek adott interjúban. – Sántha Gergely elnök úrral jó viszonyt ápolunk, fél-egyévente tartottunk közös reggelit, de ezek korábban nem arról szóltak, hogy dolgozzunk újra együtt. Május végén felhívott, találkoztunk, akkor viszont már szó esett a közös jövőről. Még egy találkozó volt köztünk, és szinte már megállapodtunk. Épp nyaraltunk a családdal, mikor hívott, hogy szeretné hivatalossá tenni – együtt folytatjuk. Azonnal hívtam Ratatics Pétert, az Újpest elnökét, hogy tőlem tudja meg, váltok, ne piaci pletykából értesüljön. Fontosnak tartottam, hogy mind a két klubbal korrekten történjenek a dolgok.
A G7 napokban megjelent – több szempontból is becsléseken alapuló – elemzése szerint a DVTK-nál volt a második legnagyobb az összesített bértömeg az NB I 2024–2025-ös résztvevői közül, és átlagban a harmadik legjobban fizetett játékosok a miskolciak. Ha elfogadjuk a becslés helyességét, alighanem érthető, ha sportvezetői és edzői poszton is változások történtek a 6. helyen befejezett szezon után…
Nem olvastam az elemzést, így azt sem tudom, milyen számok alapján születhettek ezek a becslések. Azt azonban a pénzügyi beszámolót készítő kollégáim elmondásából tudom, hogy a cikk írója az alapadatok feldolgozása során a végső következtetéseket alapjaiban befolyásolóan tévedett. Például nem vette figyelembe, hogy a DVTK labdarúgó-szakosztályát működtető Diósgyőr FC Kft. nemcsak a férfi és a női első csapatot, hanem a fiú- és leányakadémiát is működteti – ami nem általánosan elterjedt Magyarországon. Valamint a klubunk saját maga üzemelteti a stadiont is, nem pedig egy külső partner. Ezen kívül a nem labdarúgó besorolású munkavállalók összesített bértömegét rosszul becsülte meg, így jutott – hangsúlyozom papíron – ilyen magas keret a játékosok fizetésére.
A cikk megállapításaival ellentétben én inkább úgy fogalmaznék, hogy a DVTK a jelenlegi lehetőségeit – szakmai, infrastrukturális, egészségügyi hátterét – tekintve az NB I elejéhez tartozik, a játékosfizetések terén viszont inkább a középmezőnyhöz. Ezért a legmagasabb bérigényű játékosokért nem tudunk és nem is akarunk versenyezni. Úgy gondolom, a pályán elért eredményeket illetően is a felső ház lehet a reális elvárás. Amikor még Fehérváron dolgoztam, ott is úgy fogalmaztuk meg a célokat egymással szemben, hogy az idény végén a tabellának tükröznie kell a költségvetést. Akkoriban a Ferencváros mögött a második legerősebb klub volt ilyen szempontból a Videoton, kétszer azonban meg is előztük az FTC-t. Aztán 2021-ben, amikor jött a harmadik hely, az elvesztett kupadöntő, majd kiestünk egy NB III-as csapat játékerejével bíró örmény együttessel szemben a Konferencialiga-selejtezőből, akkor mondtam fel. Úgy éreztem, ez a korrekt döntés, és ma sem gondolkodnék másképpen.
Azért is gondoltam felhozni a G7 elemzését, mert ha legalább nagyságrendileg igaznak fogadjuk el az adatokat, az NB I-es fizetési rangsort, az két dolgot jelenthetett volna. Az egyik – jobb játékos nagyobb fizetést kér és érdemel alapon –, hogy a DVTK keretének az élvonal második-harmadik legjobbjának kell lennie. A másik, hogy a korábbi sportigazgatók nem a legügyesebben tárgyaltak, és sokan kerültek a klubhoz az elvárható teljesítményükhöz képest aránytalanul magas bérért. Melyik következtetés áll közelebb a valósághoz?
Van ilyen és olyan játékos is a keretben, dolgoznunk kell bizonyos átalakításokon, de ez nemcsak az első csapat öltözőjét, a klub struktúráját is érintő kérdés. Hozzá kell tegyem, tizenkét év alatt elképesztő fejlődésen ment át a miskolci labdarúgás. Itt a kiemelt akadémia, itt az új stadion, továbbá ezekhez kapcsolódó, kiváló infrastruktúrát biztosító megannyi létesítmény a napi munkavégzéshez. Ami változatlan, és jó volt akkor is, jó most is, az az, hogy a klubvezetés minden szükséges információt a rendelkezésemre bocsátott. Transzparens viszonyok közé kerültem, ahol pontosan látom, milyen határaim vannak a rendszeren belül, és a rendszerünknek is az NB I-ben.
Hol van ez a határ eredményesség terén? Mi a sportszakmai cél, amivel meggyőzték a miskolci visszatérésről?
A szakmai célokat közösen határozzuk meg, de vezetőként ez nem csak arról szól, hogy mindenáron másodiknak vagy negyediknek kell lenni. Egyéb feladatok is vannak – például, hogy fel tudunk-e építeni nemzetközileg is versenyképes játékosokat. A DVTK háttere stabil, vannak üzleti céljaink, az én feladatom, hogy kiszámíthatóságot, nyugalmat teremtsek a keret és a szakmai stáb számára. Ha ez megvan, azt gondolom, a háttér – mind gazdasági oldalról, mind a tradíciók és szurkolói bázis részéről – adott ahhoz, hogy a legerősebb vidéki klub legyen a Diósgyőr.
Bényei Ágoston arról beszélt a minap az Indexnek, bármennyire is próbálta kizárni a csapat, a tavaszi bizonytalanságok bizony beszűrődtek az öltözőbe, és óhatatlanul visszavetették az együttes teljesítményét. Mindez összecseng valahol azzal, amit a céljai közt megfogalmazott…
Játékosként én is több nehéz időszakot átéltem, és biztos, hogy visszavetette a csapatunk teljesítményét, hogy nem volt teljes nyugalom a klub körül. Sokszor viharban kellett küzdenünk, márpedig amikor nincs nyugalom, nem lehet csúcsteljesítményt nyújtani. Csapatkapitánya is lehettem az Újpestnek, és megtapasztaltam a különbséget, milyen az, amikor egyedül kell odaállni a szurkolók elé egy kudarc után, és milyen az, ha van olyan klubvezető, aki szintén ki mer állni a döntéseiért. Jó példaként említhetném Gyulay Zsoltot, aki volt ügyvezetőnk Újpesten, és önhibáján kívül ugyan, de ő sem a legbékésebb vizeken evezett velünk, mégis lehetett rá számítani a nehéz helyzetekben is.
A leírása alapján úgy hangzik, elég hamar eldőlt, hogy játékoskarrierje után inkább klubvezető lesz, mint edző.
Így van. Sok volt csapattársamról sütött, mennyire fogékonyak az edzői szakma iránt – jegyzetelték, amit az szakvezetőnk mond, elemezték az edzéseket. Engem más részletek fogtak meg. Felnéztem az edzőimre, Mezey Györgytől sokat tanultam, de jegyzetelni sosem jutott eszembe. A vezetői attitűdjéből viszont sokat el lehetett lesni.
A DVTK mögött az ország tíz kiemelt labdarúgó-akadémiájának egyike működik. Hogyan gondolkodnak a szövetség által bejelentett új, négy plusz egyes „magyarszabályról”? Utóbbi lényege, hogy az NB I-ben átlagban öt hazai nevelésnek, köztük legalább egy U21-es korosztályú futballistának pályán kell lennie minden mérkőzésen.
Meg akarunk, és hiszem, hogy meg is fogunk tudni felelni neki. Ennek szellemében vágtunk bele a munkába, és amikor eldőlt, hogy Valdas Dambrauskas lemondása miatt új edzőt kell keresnünk, a visszatérő Vladimir Radenkoviccsal (vele állt harcban még a tavasz elején a dobogós helyekért a DVTK – a szerk. megjegyzése) is úgy ültünk le tárgyalni, ez az egyik szakmai cél. A Diósgyőr az első klub a pályafutásomban, amelynél kiemelt akadémia mellett dolgozhatok, nem is lehet kérdés, a klubvezetés és az én részemről sem volt kérdés, hogy meg akarunk felelni az ajánlásnak. Megvannak a tehetségeink, akik megfelelő bizalom és játéklehetőség mellett megütik az NB I szintjét. Nincs belőlük rengeteg, de kiemelkedő tehetséget a világ többi pontján sem találni zsákszámra. Nem szabad mindig biztonsági játékra menni, lehet rutinos légiósokból is az eredménykényszert elviselő, az NB I szintjén jól teljesítő csapatot építeni, de csak így gondolkodva aligha tudunk kellő értéket is teremteni a magyar labdarúgás, például a válogatottunk számára. Egy kiemelt akadémiával a hátunk mögött ezt kötelességünknek is érezzük, függetlenül az MLSZ döntésétől.
Még bőven az Újpest kötelékébe tartozott, amikor Csányi Sándor hivatalosan is megfogalmazta az „ajánlást”. A klubkommunikációból úgy tűnt, a Megyeri úton sem fogadták kitörő örömmel a döntést. Mi ennek az oka?
Nem mondom, hogy egyszerű lesz megfelelni a négy plusz egyes iránymutatásnak, de nem is lesz olyan nehéz, mint sokan kommunikálják. Ez egy üzleti döntés: lesz egy-két klub, amely nagyobb célokért harcol a nemzetközi helyekért, és számára ez a prioritás, és lesznek azok, akik mindent megtesznek a kitűzések teljesítéséért. Újpesten például Ratatics Péter elnök úr már múlt nyáron is arról beszélt, szeretnék, ha hosszabb távon a kezdőcsapat fele magyar játékosokból állna, és azt is, ha ezen játékosok jó része saját nevelés lenne. Csak nem feltétlenül két éven belül akarnak eljutni ide. A kényszer – még akkor is, ha az MLSZ szándéka valahol érthető – ritkán esik jól az embernek. A Diósgyőr sportigazgatójaként azt tudom ígérni, Miskolcon mindent elkövetünk majd annak érdekében, hogy lehetőséget adjunk a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!