Cikkünk folyamatosan frissül…
Idén 68. alkalommal rendezték meg a Nemzeti Sport Gálát (korábban Év Sportolója Gála) a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) szervezésében, amelynek immár negyedik éve szolgált otthonául a Magyar Állami Operaház. Az elmúlt évekhez képest ezúttal két nagykövete volt a rendezvénynek. Két korábbi klasszis, Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó és Détári Lajos ötszörös világválogatott labdarúgó fogadta el a megtisztelő felkérést. A számos díszvendéget felvonultató díjátadó sztárvendége az olimpiai és hatszoros világbajnok ukrán rúdugró, Szerhij Bubka volt.
Az MSÚSZ elnöke, Szöllősi György korábbi elmondása alapján a nyolc kategória három-három jelöltjét, valamint a győztest egy rendhagyó, kétfordulós szavazás után határozták meg a szövetség tagjai, akik közül 461-en éltek szavazati jogukkal. Ahogy arról az esemény előtt már értesült az Index, a szövetség életműdíját a legendás jégtánckettős, Sallay András és Regőczy Krisztina kapta meg.
A 20 órakor induló műsorral nemcsak a hivatalos program vette kezdetét, hanem a szavazás második fordulója is lezárult, így egészen az utolsó pillanatokig homály fedte a győztesek kilétét. Az már a gála előtt eldőlt, hogy az Év Férfi Sportolója kategória egyik
A zenés, táncos produkcióval kezdődő gálán először a házigazdák, Gubik Petra és B. Németh Péter köszöntötték a nézőket, majd a nyolc kategória jelöltjei érkeztek a színpadra.
Több fontos hiányzó is akadt, Kós Hubert és edzője, Bob Bowman sem jelent meg az eseményen, így előbbit édesanyja képviselte, míg az este folyamán angol kupamérkőzésen résztvevő Szoboszlai Dominik helyett ügynöke, Esterházy Mátyás és felesége jelent meg a gálán.
A díszvendégek és közjogi méltóságok üdvözlés után az MSÚSZ elnöke, Szöllősi György mondott beszédet, amit az első díj átadása követett. Az Év Fogyatékos Sportcsapata kategóriában a szervátültetett asztalitenisz vegyes páros, vagyis Bácsi Bernát és Jakucs Edina kettőse nyert. Az elismerést Andrew Parsons, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke, valamint Détári Lajos adta át.
Hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy sikerült megnyerni ezt a díjat. Sajnos Edina nem lehet ma itt velünk, ugyanis kórházban van, nagyon bízom benne, hogy ez a díj hozzájárul a felépüléséhez. Köszönjük ez edzőinknek, a családomnak, a sportújságíróknak és a szakembereknek. Ígérjük, hogy a továbbiakban is ezzel az elszántsággal folytatjuk a munkát. Vannak az évben nagyon fontos pillanatok, úgy gondolom, ez is az. Örök életre viszem magammal ezt az emléket
– fogalmazott elcsukló hangon Bácsi Bernát, miután átvette az elismerést.

13
Győzelmet ért az Eb-címvédés a férfi kardcsapatnak
Majd következett az Év Csapata Egyéni Sportágak Csapatversenyében kategória, amelyben a 2025-ös Európa-bajnokságon címet védő férfi kardcsapat (Gémesi Csanád, Iliász Nikolász, Rabb Krisztián, Szatmári András, Szilágyi Áron) diadalmaskodott. A díjat a győztesek Nagy Tímea nagykövettől vehették át.
Sok szeretettel köszöntök mindenkit. Bevallom, kicsit jobban izgulok most a színpadon, mint bármely versenyen. Először szeretném megköszönni a Magyar Sportújságíró Szövetségnek, hogy érdemesnek talált bennünket a díjra. Emellett természetesen gratulálok minden jelöltnek és díjazottnak. Rengeteget gondolkodtam azon, mitől is ilyen különleges a magyar férfi kardcsapat. Attól, hogy a nemzedékeken, évtizedeken át felhalmozott tudást mi alkalmazhatjuk, minden versenyen egymásért küzdve. Általában mi sportolók vagyunk a reflektorfényben, de rengeteg ember segít minket a háttérben: mestereink, családjaink, a szövetség, a szurkolók. Köszönjük mindenkinek!
– mondott beszédet Rabb Krisztián.
A harmadik díjat Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja osztotta ki az Év Fogyatékos Női Sportolója kategóriában. Győztesként a sportújságírók Ekler Luca paraatlétát hozták ki, aki Szerhij Bubkától kapta meg az elismerést. A paralimpikon angolul is szólt az ukrán legendához, elmondta, megtiszteltetés számára, hogy tőle vehette át a díjat.
„Két éve kihagytam egy fontos embert a beszédemből, így most duplán szeretnék hálálkodni edzőmnek, Szalma Lászlónak azért a mérhetetlen munkát és odafigyelést, amit szentel rám és támogat engem. Köszönöm, hogy ilyen sokat tanulhattam tőle. Köszönöm a férjemnek Levinek, és a csodálatos családomnak, hogy támogat és mellettem áll a legnehezebb pillanatokban is – ezekből is van, nem kevés. Hálás vagyok továbbá a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Magyar Atlétikai Szövetség dolgozói, a klubom, a TFSE munkáját, hálás vagyok, hogy ilyen család tagja lehetek. Mielőtt azt hinnék megint kihagyok valakit a köszöntőmből, szeretném a számomra fontos két lányt, Gál Nikolettet és és Gyurkó Alexandrát kiemelni. Hálás vagyok nekik, gratulálok az elért teljesítményükhöz és egy nagy tapsot szeretnék kérni nekik is“ – nyilatkozta mosolyogva Ekler Luca.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!