Öt éve nem történt olyan a Formula–1-ben, mint szombat délután a Szingapúri Nagydíj időmérőjén. Legutóbb 2018-ban, Szocsiban esett meg a Red Bull pilótapárosával, hogy egyikük sem jutott be a Q3-ba. Ez akkor kisebb meglepetést jelentett, hiszen a mezőny harmadik-negyedik erejének számított az osztrák energiaitalos istálló. Most viszont mindenki álla leesett, elvégre a csapat a szezon korábbi 14 fordulójából tízszer is megszerezte a pole-pozíciót, futamgyőzelmet pedig egyet sem adott ki a kezéből: tizenkétszer a címvédő Max Verstappen, kétszer a csapattárs, Sergio Pérez állhatott a dobogó legfelső fokára. A holland ezúttal a 11., a mexikói a 13. helyre szorult vissza.
A Red Bull a hétvége kezdete óta keresi önmagát, Christian Horner csapatfőnök szerint autójuk egyszerre alul- és túlkormányzott, miközben a féktávokon is bizonytalanul mozog – a hirtelen teljesítményvesztés okát pedig a legkevésbé sem értik. A kárörvendő riválisok és az istálló ellenszurkolói ugyanakkor úgy érezhetik, egyértelmű összefüggés lehet a címvédő látványos teljesítményromlása és a hétvége előtt hozott technikai direktívapontosítások között.
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) ugyanis az alkatrészek – főleg az aeroelemek – hajlékonyságát illetően pontosított a korábbi szabályozáson, valamint az elemek szabályosságának tesztelésén. Az intézkedés elméletileg újabb kiskapukat zárt be a világbajnokság résztvevői előtt, a szabadedzéseket megelőzően pedig ment is az egymásra mutogatás, melyik csapat miatt is érezhette úgy a szövetség, hogy változtatnia kell. A szakértők szerint ugyan korai kijelenteni, hogy a Red Bull (dominanciája) ihlethette a döntést, a pocsék szombati eredmény minimum a gyanú árnyékába tereli Verstappenéket, még akkor is, ha Horner kijelentette, minden alkatrészük ugyanolyan, mint az elmúlt futamokon volt.
Az osztrákok gyöngélkedését a Ferrari tudta kihasználni a legjobban: Carlos Sainz az Olasz Nagydíj után ismét az első rajtkockából rajtolhatott. Csapattársa, Charles Leclerc a harmadik pozíciót szerezte meg, a két olasz autó közé pedig a Mercedes versenyzője, George Russell fért oda.
A rajtot remekül kapta el a spanyol, Russellnek nemhogy előzni nem volt esélye, még Leclerc és ideig-óráig az első kanyart kiszélesítő csapattársa, Lewis Hamilton is elment mellette. A hétszeres világbajnok később – a büntetés kockázatát elkerülendő – visszaadta a pozíciót, nemcsak Russellnek, de a McLarenben ülő Lando Norrisnak is.

15
A verseny első harmada komolyabb izgalmak nélkül telt el, a két Ferrari magabiztosan autózott az élen, Russell bő két másodpercre követte a vörös autókat. A mezőnyben Verstappen igyekezett kapaszkodni, de önerőből a 8. helynél előrébb nem jutott. Az élen Russell kérdezte a versenymérnökét, megpróbálkozzanak-e egy kétkiállásos stratégiával annak érdekében, hogy legyen esélye a győzelemre, de a csapat elhessegette az elé vágás gondolatát. A brit pilóta türelme a 20. körhöz érve kifizetődött, a Williams versenyzője, Logan Sargeant hibázott, és ütközött a falnak – az amerikai ugyan tudta folytatni a versenyt, a pályára került törmelékek miatt pályára küldték a biztonsági autót.
A mezőny nagy része úgy döntött, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!