Ami az egymás elleni összecsapásokat illeti: az idei szezonban a Szegednek nem sikerült még meglepnie a Veszprémet, a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is kétszer a bakonyiak győzedelmeskedtek – nem is kis különbséggel. Legutóbb tavaly tavasszal, a bajnoki döntő visszavágóján győzték le a kékek Momir Ilics együttesét.
De itt volt az újabb lehetőség, mivel mindkét csapat győzött a szombati elődöntőben. A Veszprém a Dabast, a Szeged pedig a NEKA együttesét múlta felül, és jutott be ismét a 23. egymás elleni kupadöntőbe.
Az elmúlt mérkőzésekkel ellentétben a Veszprém nem tudta azonnal lerohanni a Szegedet, a Tisza-partiak ezúttal jól felkészültek a gyors játékra, a negyedik percben 2–2-es döntetlent mutatott a kijelző.
De nem kellett sokat várni arra a bizonyos rohamra, néhány minutummal később – leginkább a francia sztár, Nedim Remili bombáinak köszönhetően – már három góllal vezettek a bakonyiak, annak ellenére, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya, Mikler Roland két nagy bravúrt is jegyzett már (7–4). A színvonal és az iram sem változott a következő percekben, Kárpáti Krisztián azonban még mindig nem volt teljesen elégedett, a 20. percben, 12–9-nél kikérte első idejét.
Hiába találta meg a Szeged rendre a rést a veszprémi védelemben, hátul nem állt össze kellően masszívan a fal, így a félidő előtti utolsó percekre is tartani tudta Momir Ilics gárdája a szinte végig őrzött háromgólos fórt (15–12).
Az utolsó öt perc azonban a kékeké volt: Mario Sostaric két értékesített büntetőjével 7–6 után ismét egyre zárkóztak. Sőt, Mikler ötödik védésével lehetőség adódott az ikszre is, technikai hiba lett a támadás vége…
A döntetlen helyett egy újabb veszprémi találat következett, de jött ismét a szlovén és az ötödik hetes találata, amivel egy gólra csökkentette a bakonyiak előnyét harminc perc után (16–15).
A kedélyek egyik oldalon sem csillapodtak a szünet után sem: először Bodó Richárd, majd a szegedi csapatkapitány, Bánhidi Bence kapott kétperces kiállítást, de közben a másik oldal is két technikai hibát jegyzett, így a 37. percben is egygólos differencia volt a két magyar sztárcsapat között, pontosan, ahogy a félidőben (20–19).
A sorminta folytatódott, meglépett hárommal a Veszprém, a Szeged viszont nem engedte messzebbre a riválist. Aztán jött az, ami a mérkőzés végeredményét is befolyásolhatta volna: a piros mezesek egyik legjobbja, Remili a 44. percben egy arcra ütés után piros lapot kapott, a büntetőt pedig – ahogy már megszokhattuk – Sostaric a hálóba lőtte, így ismét egy gól volt a különbség a két csapat között (24–23).
De úgy tűnt, a francia kiesése sem zavarta meg a BL-ezüstérmeseket, a következő tíz percben hét(!) gólt szereztek, a Szeged viszont csak négyet, nehéz helyzetbe került Kárpáti csapata a véghajrára (31–27). Kozmetikázni sikerült, megfordítani a találkozót azonban nem, és végül 33–30-ra behúzták Ligetváriék.
A VESZPRÉM ZSINÓRBAN NEGYEDJÉRE, TÖRTÉNETE SORÁN PEDIG 31. ALKALOMMAL HÓDÍTOTTA EL A MAGYAR KUPÁT, A SZEGED PEDIG a már meglévő hét győzelem mellé a 18. EZÜSTJÉT GYŰJTÖTTE BE A […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!