A csoportkörben a hollandok rosszabb gólkülönbségük miatt szorultak az argentinok mögé, a portugálok viszont a papírformának megfelelően uralták a mexikói, angolai, iráni ellenfelekkel tarkított kvartettet, így már a legjobb 16 között összefutott ezúttal a két csapat.
Merthogy két évvel korábban a portugáliai Európa-bajnokságon ez még elődöntős párosítás volt, akkor a házigazda nyert, majd a fináléban óriási meglepetésre kikapott Görögországtól.
Mészárlást hozott a meccs
A vb-nyolcaddöntős összecsapásra öt holland és tizenegyes portugál maradt meg az akkor pályára kerülők közül, de ez nem vetítette előre azt a mészárlást, amit láthattunk.
Mark van Bommel már a második percben besárgult egy csúnya belépő után, de Khalid Boulahrouz is szétrúgta az agyon faragott Cristiano Ronaldót, akit könnyek között kellett lecserélni még a szünet előtt.
Addigra már megszületett a meccs egyetlen találata, a meccs emberének megválasztott Maniche góljával 1–0-ra nyert Portugália, de nem erről maradt emlékezetes a meccs:
Valentyin Ivanov vb-rekordot jelentő négy piros lapot, és 16 sárgát osztott ki a meccsen, ahol kis túlzással mindenki ütött-vágott mindenkit, akit ért.
A portugálok a negyeddöntőben tizenegyesekkel verték meg Angliát, az elődöntőben viszont Franciaország már megálljt parancsolt, és végül a bronz sem jött össze, mivel a németek 3–1-re diadalmaskodtak a helyosztón.
A mérkőzés összefoglalója
(Borítókép: Fernando Meira, a portugál válogatott 5-ös számú játékosa a partjelzőnél reklamál, miután csapattársát, Petit (jobbra), a holland válogatott 20-as számú játékosa, Wesley Sneijder a földre löki a 2006 FIFA World Cup nyolcaddöntőjében, a Portugália–Hollandia mérkőzésen a Frankenstadion stadionban, 2006. június 25-én. Fotó: Alexander Heimann / Getty Images)
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!