Nem úgy van, amint volt. A földön minden mindegyre változik – merengett Sándor egy szalkszentmártoni, hűvös októberi estén. Csaknem száz évvel később az átváltozást a „Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok” felütéssel próbálta szemléltetni János. Napjaink nagyjai is több esetben nyúltak, nyúlnak az örök mozgás témaköréhez. Anna például úgy fogalmaz: Hiába viszel mindent magaddal… A házban hagyod majd a lényeget. A házban hagyod mindazt, ami te voltál, ami te vagy, amit te teremtettél, ami a te munkád, személyed ismérve, ismertetőjele. Ott marad egy kép, a kép megtekintőinek száma, ítélete és az ár. Ennyit ér.
Azonban kis hazánkban pont ez az ár nem érdekel továbbra sem senkit.
Mondhatná az ember, mint állattenyésztő a tartott tehénre, hogy bonyolult állat, de én megfejtem, azonban nehéz összefüggéseket, magyarázatot találni a döntések többségére. Egy olyan világban, ahol nemzetközileg megfigyelők, statisztikusok, analitikusok garmadája dolgozik azon a kluboknál, hogy minden pillanatra, minden döntésre fel legyenek készülve, és azonnal számos opciót tudjanak biztosítani egy pályán, vagy pályán kívüli poszt betöltésének igényére.
A legtöbb csapatnál féléves türelem sem szerepel a szerződésekben
A Ferencvárosnál Szerhij Rebrov 2021-es távozása óta hét szakember váltotta egymást a kispadon. Újpesten Nebojsza Vignevics 2020-as távozását követően hat edző is irányította a lila-fehéreket. Debrecenben Herczeg András 2019 utolsó napjaiban történt távozásával 12 helycserés jövés-menés vette kezdetét. Marko Nikolics egy hónappal a hajdúsági sikeredző előtt intett búcsút egykori örömei színhelyének, azóta Tímár Krisztián a kilencedik szerepvállaló a koronázóvárosban. Zalaegerszegen Mihalecz István pedig a nyolcadik, Dobos Barna 2020-as dobbantása óta. Átlagosan fél év türelem. Az edzői lét tehát, mint egy tetű élete: egy hajszálon múlik.
Ennyire rosszak az edzők? Vagy egy edző-sportigazgató kapcsolat ritka prímszám, kettejükkel elsőre nem tűnik oszthatónak? Létezik kritikus helyzetben az edzők számára boldog óra? Egy nem az én hibám, ígérem, orvosolva lesz? Mikor állt ki legutóbb egy elöljáró: sorry, hibáztam, ide lőjetek!
Angyalföldön tanultak a korábbi döntéseikből
Napjaink egyetlen pozitívnak tűnő példája a saját hibáit megfelelő fertőtlenítéssel ellátó Vasasnál látható. Hiába a kiáltozó edző, hiába a harmadik felzárkózási esélyét is elszalasztó csapat és izgága, fogyatkozó türelemmel gyerünk-gyerünk angyalföldező szurkolótábora, a vezetőség kiáll döntése mellett, hisz választásában. Tanultak hibáikból. Szanyó Károly is, mint Herczeg András, 2019 karácsonyakor távozott. A volt újpesti kedvencet kilencen követték a kispadon. Pintér Attila maradt. Ezúttal töretlen a bizalom. A bizalom, amelyre csak a feljutás lehet megfelelő válasz és hála. Azonban csak és kizárólag ilyen támogatottság mellett érhető el eredmény.
Eredmény, amely a legtöbb esetben nem járt kézen fogva a változást erőltető akarattal. Miért lenne nagyobb az esély, hogy ez mással sikerülhet?
Az áprilisi és májusi edzőváltások nemzetközi statisztikái nem ezt mutatják. Ha mindenáron változtatni szeretnénk, hol van a tökéletes kiszállási pont?
Az esetleges pillanatnyi megugrást és pluszboostot hozó, hirtelen felindulásból elkövetett Say Goodbye-ok és welcome partyk hosszú távon a legtöbb esetben már korábban elhasalnak, mint maguktól járni tudnának.
Tanár úr kérem. Röhög az egész osztály.
Robbie Keane január 6-án vette át a kényszerűségből változtató Ferencváros irányítását. Az MTK elleni győzelmével húsz mérkőzésen két pont per mérkőzés az átlaga, hasonlóan Pascal Jansen harminc találkozón elért kettes mutatójához. A holland szakembernek azonban egy teljesen új csapatot és játékrendszert kellett építeni egy jóval több nemzetközi megmérettetést tartogató időszakban. Debrecenben volt idén a legtöbb váltás: Szrdjan Blagojevics, Máté Csaba, Dombi Tibor és az anyakönyvezésével is már irányt mutató Nestor El Maestro. Na de Tanár úr kérem. Röhög az egész osztály. Először Kelemen, majd Roboz hátára kerül csak cetli, de nemsokára ön is megkaphatja. Rosszak a jegyek. 1,18 pont per mérkőzés. Egyedül Leonel Pontes volt rosszabb a DVSC történelmében azok közül, akik minimum ennyi mérkőzésen dirigálhattak, mint ön.
A korábbi kiváló játékost, Pető Tamást egy másik volt fehérvári labdarúgó, Tímár Krisztián váltotta a kispadon. Finoman szólva sem volt könnyű helyzetben a megváltozott anyagi körülmények között fiatalítani és teljesen új csapatot kialakítani igyekvő, 14-szeres válogatott Pető. A csapat teljesítménye finoman szólva sem volt ideális az elmúlt időszakban, hiszen a remek márciusi kezdetet követően (győzelem Debrecenben) három döntetlen és három vereség következett. Azonban közel sem volt vészhelyzet a csapatnál. Egy ilyen fiatal, formálódó társaságnál sajnos előfordulnak hullámhegyek és hullámvölgyek is. Még távol állt a Vidi a kieséstől.

Oly távol vagy tőlem, és mégis közel
Már nem áll olyan távol. Bár a négyszeres válogatott, angliai tapasztalatokkal felvértezett Tímár Krisztiánnak sokat köszönhetnek Szabolcsban, de mégis milyen paraméter alapján gondolta bárki, hogy az idei szezonban az egyes pont per mérkőzés átlagot sem elérő, a szakítása után lelkileg még abszolút nem regenerálódó nyíregyi búcsúzó lesz az ideális megoldás?
Mint a John Ronald Reuel Tolkien regényéből készült filmadaptáció első részében (A hobbit), a váratlan utazásban a kiválasztott Zsákos Bilbó, úgy lepődött meg mindenki Szabó István váratlan utaztatása, elbocsátása hallatán is. A számos magyarázkodó kiáltvány, elbocsátó, szép üzenet és mentsük, ami menthető poszt sem tudott értelmezhető hátteret festeni az összevisszaságokkal teli vászonra. Pláne az ismert múlt és eredmények fényében. Az NB II-es Vasastól közel egy hónapja távozott bomba név, Gera Zoltán lett kiszemelve a vezetői irodák ablakáig felcsapó hullámok enyhítésére. Magyarország futballközelmúltjának egyik legnagyobb alakja azonban három győzelemmel, kilenc döntetlennel és kilenc vereséggel, 0,85-ös pont per mérkőzés átlaggal a tabella utolsó helyén kullog csapatával. Meg sem közelítve Szabó István korábbi teljesítményét, és el sem rugaszkodva idei, rosszabb szezonkezdetétől. A kiesés Kecskeméten már nem közel van, hanem át is ölel.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!