Hollandia magabiztos, papírforma sikerével indult a dán-horvát-norvég közös rendezésű világbajnokság varasdi programja. A magyar válogatott csoportjában, azaz a D jelű kvartettben a vb-újonc, a tavalyi Afrika-bajnokságon 5. helyet szerző Guinea ellen istenigazából csak az tűnt kérdésesnek, húsz- vagy harmincgólos sikert arat majd az Oranje.
Az első négy találatot mindenesetre kivétel nélkül az európai együttes szerezte, amely az ötödik percben kapitulált először (4–1). A hollandok végül fél gázzal is 21–8-as fórt építettek fel az első játékrész végére, többek között Rutger ten Veldének köszönhetően, aki egymaga kilenc gólt dobott az első félidőben.
A mérkőzés igencsak foghíjas lelátók előtt vette kezdetét, játék közben aztán egyre több (a nap második mérkőzésére szállingózó) északmacedón és magyar drukker érkezett meg az arénába, így a második félidőt már egészen tétmérkőzéseket idéző hangulatban játszhatták le a felek.
Fordulás után – noha mindössze 14 másodperc alatt újabb gólt dobtak a hollandok – nemhogy látványosan tovább nyílt volna az olló, alig több mint kilenc perc elteltével 8–8-ra álltak a játékrészen belül az afrikaiak. Persze összesítve ez is csak 29–16-os eredményt, tizenhárom gólos hátrányt jelentett. Azt is érdemes hozzátenni, a Staffan Olsson szövetségi kapitány alapemberei közül ekkor már a többség egy-két […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/kezilabda/2025/01/15/ferfi-kezi-vb-1.-fordulo-varasd-hollandia-guinea/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!