A Kecskeméti TE-től érkező futballista a spanyol klub közleménye szerint három és fél évre szóló megállapodást kötött új együttesével.
A 25 éves Nikitscher Tamás szülővárosában, Zalaegerszegen nevelkedett, majd az Illés Akadémia után a DVSC serdülőcsapatához került. Ezt követően volt a Makó és a Pécs játékosa, 2023 januárjában pedig Kecskemétre igazolt.
???? ¡Bienvenido a Pucela, Tamás Nikitscher!https://t.co/ovMzUgY8yY pic.twitter.com/ppuCSesaCz
— Real Valladolid C.F. (@realvalladolid) January 29, 2025
A lila-fehéreknél 39 tétmérkőzésen szerepelt, három gólja mellett pedig munkabírásával Marco Rossi figyelmét is felkeltette.
A magyar válogatottban tavaly szeptemberben, a németországi 5–0-s vereség utolsó perceiben debütált, ezt követően alapemberként végigjátszotta a Nemzetek Ligája-sorozat következő négy meccsét, majd a németek elleni záráson 65 percet kapott a kapitánytól.
Az átigazolás már hetek óta a levegőben lógott, de a spanyol csapatnak előbb el kellett adnia játékost, hogy regisztrálhassa a korábbi kecskemétit, ez végül a Manchester City közbenjárásával sikerült is, a 18 éves Juma Bah 6 millió euróért érkezett az angol csapathoz – hogy aztán rögvest kölcsön is adják kedden a francia Lens gárdájához, így pedig megnyílt az út Nikitscher megkaparintása előtt.
A La Ligában sereghajtó klub hozzáteszi, hogy ez lesz Nikitscher első külföldi kalandja, amihez igyekeznek neki minden segítséget megadni.
Legutóbb a Girona fiatal védője, a 20 éves Yaakobishvili Antal játszott magyarként a spanyol élvonalban. Pintér Ádám 2010-es átigazolása (MTK-ból került a Zaragozába) után Nikitscher az első magyar játékos, aki egy NB I-es csapatból igazolt a La Ligába.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!