Nem kezdődött nagy iramban a találkozó, az egyetlen izgalmat Piscitelli sérülése okozta, ugyanis az újpesti kapus összefejelt saját csapattársával, Duartével, ezért le is kellett cserélni már a 9. percben.
Eleinte a Győr lépett fel támadólag, a hazaiak gyors ellenakciókra rendezkedtek be, de a kapuk nem forogtak veszélyben. Az ivószünetet követően viszont fordult a kocka, öt percen belül háromszor is nagyot védett Petras, a legnagyobb ziccert Beridze hagyta ki, aki kiugrása után lábon lőtte a győri hálóőrt, így nem született gól az első játékrészben.
A második félidőt ismét a vendégek kezdték jobban, fölényük pedig hamar góllá érett, mivel Ouro 17 méterről hajszálpontosan tekert a bal alsó sarokba. Benbuali akár növelhette volna is az előnyt, de az ő próbálkozását Banai hárította. Az algériai csatár később büntetőből sem tudott betalálni, Banai védte a kapu jobb oldalába tartó lövést. A lila-fehérek hátrányban sem tudták átvenni a játék irányítását, továbbra is a Győr veszélyeztetett, amely Bumba remek cselsorozatával, majd bal sarokba tekerésével immár 2–0-ra vezetett.
Az Újpest hármas cserével próbált frissíteni, s alig néhány perccel később a frissen beállt Karamoko büntetőt harcolt ki, melyből szépítettek a hazaiak. A felzárkózás sem változtatott azonban a meccs képén, a Győr támadott és sorra dolgozta ki a helyzeteket, melyek közül Szépe egyet elrontott, másodjára viszont eldöntötte a három pont sorsát. Noha az utolsó pillanatokban Ljujics másodjára is szépített (2–3), reális esélye nem volt a hazai […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!