Negyvenöt magyarnak szurkolhattunk vasárnap a Tiszaújvárosi Triatlon Fesztiválon. A rekkenő hőségben délutánra a Dísztó hőmérséklete 31,2 Celsius-fokra nőtt, ami már annak a határán mozgott, amiben még versenyt lehet rendezni. Szerencsére ennél jobban nem forrott fel a víz, így négy nem akármilyen futamot láthattunk – tájékoztatott közleményében a Magyar Triatlon Szövetség. Az elitek vasárnap álltak rajthoz, a női futam 15.45-kor, a férfiaké pedig 18 órakor indult – a hőség elől azonban senki nem menekülhetett.
Az extrém hőhullám a tiszaújvárosi versenyszervezőket is próbára tette, ám ők minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy nagyjából élhető körülményeket teremtsenek a sportolók számára a pályán. Azonban nem tudtak mindenre hatással lenni, többek között például a beton forróságára, ami nagyjából 60 Celsius-fokosra melegedett délutánra. Emellett a frissítőpontokon kapható jegek sem bírták túlzottan sokáig a hőségben, ahogy a cél mögött található hűtőfürdőt sem tudták sokáig valóban elég hidegen tartani.
A verseny mindezek ellenére lezajlott, a magyar sportolók pedig bizonyságot tettek szívósságukról és kérlelhetetlen akaraterejükről. A nők és a férfiak egyaránt apait, anyait beleadtak, és büszkévé tették a magyar szurkolókat a helyszínen, valamint a képernyők előtt is. A futamokat ugyanis közvetítette a magyar sportcsatorna, és ez is az egyik oka volt annak, hogy a rajtok nem a reggeli órákban voltak.

„Még a dobogóban sem gondolkodtam”
Szalai Fanni üstökösként tűnt fel a magyar és nemzetközi triatlon egén. Pillanatok alatt lett válogatott és világklasszis sportoló, hirtelen berobbanása kapcsán már beszélgettünk vele tavaly év végén. 18. életévét idén januárban töltötte be, épphogy leérettségizett, ám korosztályában, sőt az idősebb generációban is a nemzetközi mezőny meghatározó szereplője, miközben a legjobb felnőttekkel is bőven egy lapon lehet már őt említeni. Életkorából és a sportági sajátosságokból fakadóan a 2032-es olimpia lehet számára a legideálisabb a kiugró eredményre, ő viszont már a 2028-as, Los Angeles-i játékokon is maradandót alkotna.
2019-ben előbb aquatlon ob-t nyert a korosztályában, majd májusban már saját sportágában bizonyult a legjobbnak, ráadásul egy sportági fellegvárban, Tiszaújvárosban. Szalai Fanni azóta is verhetetlen korosztályos szinten Magyarországon, immáron pedig nemzetközi szinten is komolyan meg tudja szorongatni versenytársait.
Váratlanul ért az eredmény, őszintén szólva még a dobogóban sem gondolkodtam
– kezdte kérdésünkre Szalai Fanni, aki 1997 óta az első elit magyar nő, akinek sikerült dobogóra állnia a tiszaújvárosi világkupán. Ő ráadásul a legelőkelőbb helyet foglalhatta el a közel harmincéves böjt után.
A kétnapos versenyhétvége első napján már megtapasztalhatta, társai milyen formában vannak, kinek mi az erőssége. Szalai kiváló úszó és futó, ám pontosan tudta, világszinten akadhatnak nála jóval erősebb sportolók is. Végül vasárnap összebeszélt az ausztrál versenyzővel (Tara Sosinski, aki harmadikként ért célba Tiszaújvárosban), hogy megszöknek úszásban, aztán igyekeznek megtartani előnyüket kerékpáron, hogy aztán már szinte csak egy könnyed futás maradjon a végére.
A versenytáv a következő:
- 750 méter nyílt vízi úszás,
- 20 kilométer kerékpár,
- végül pedig 5 kilométer futás.
A 18 éves tehetség elárulta: az volt a taktikája, hogy úszásban igyekszik rátapadni az élen haladókra, hogy addig is tudjon tartalékolni a maradékra. Elmondása szerint ez a terve be is jött, bár hozzátette: kicsit tartott a nyílt vízi úszás egyik legnagyobb veszélyétől, a verekedésektől. Azonban sikerült mindezt elkerülnie, és haladni célja felé. Harmadikként jött ki a vízből, egy villámgyors depózás után pedig már tekerte is a kilométereket Taylor Knibbs (amerikai versenyző, aki ezüstérmes lett) és Tara Sosinski társaságában.
A bringa első két köre gyilkos volt, az amerikai lány durva tempót diktált, de erre számítottam is, mert neki ez a legerősebb száma. Valamennyit azért tudtam pihenni is közben, és szerencsére végig jól tudtam frissíteni
– magyarázta. Ez utóbbi azért is volt kulcsfontosságú, mert nem dehidratálódott a szervezete, ezáltal nem savasodtak el a végtagjai az utolsó versenyszámra. A húszkilométeres táv után – amelyet nyolc kör alatt teljesítettek – elsőként szállt le a kerékpárról, másodikként indult el a futópályára. Az utolsó versenyszakasz legelején főként arra törekedett, hogy ne használja el minden tartalékát rögtön az öt kilométer elején. Felidézte, a legutóbbi versenyeiből tanulva igyekezett nagyon odafigyelni erre, mert érzékelte, az utóbbi időben hajlamos volt „elfutni” magát az első kilométereken. Mint mondta, most okosan sikerült beosztania erejét, és meg is lett az eredménye.
Meg volt elégedve a szervezéssel, a frissítőpontoknál sem volt hiányérzete. A célvonalnál sem érezte, hogy szüksége lenne többre, ugyanis a hideg víz, a gyümölcsök és a cukros fánk tökéletesen elegendő volt számára. Kiemelte: közvetlenül a verseny után egyébként sem kívánja az édeset, ezért csak a vízből vett. Azt is megjegyezte, amikor ő beért, még a hűtőfürdő is kellemes hőmérsékletű volt.
Az időjárásról annyit mondott, legutóbb egy, az arab térségben megrendezett versenyen tapasztalt hasonló meleget.
Kihangsúlyozta, hogy hosszabb regenerálódási időre van szüksége a szervezetének, mint egy átlagos verseny után. Elmondása szerint ideális esetben 1-2 nap után ismét jól érzi magát, kész újra belevetni magát a munkába. Most inkább 3-4 nappal kalkulál, de úgy gondolja, már hétvégére biztosan visszanyeri az erejét.
A regenerálódás alatt is végez könnyed, átmozgató edzéseket, ám elsősorban inkább az alvást és a tápláló evést priorizálja. Masszőrhöz is szokott járni, valamint krioterápiát vesz igénybe – ez utóbbi olyan gyógyászati és regenerációs eljárás, amely során a testet rövid időre extrém hidegnek teszik ki (nagyjából -110 Celsius-fok) egy speciális krioszaunában.
Az elkövetkezendő időszakban sem tervez még pihenni, több főverseny követi majd egymást az elkövetkezendő négy hétben. Szeptemberben lesznek az utolsó versenyei, egy […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!