Két úszóedző, a 71 éves Tari Imre és a hamarosan a harmincnegyediket betöltő Turós Máté is meggyőződéssel állítja, hogy Kenderesi Tamás soha nem fogyasztott doppingszereket, de nem is trükközött, ezért csak koholmányokra épülhet a meghurcolása és a napokban jogerőre emelkedett négyéves eltiltása.
A 2021-ben nyugdíjba vonult Tari 16 éven át volt a pécsi úszó mestere , közös munkájuk csúcspontját pedig a 2016. évi Riói olimpiai játékok jelentette. Ott, ahol az akkor még csak 19 esztendős pillangóspecialista kétszer is maga mögött hagyta a „földönkívülinek” aposztrofált Michael Phelpst, majd a döntőben harmadik helyezettként ért a célba. Taritól 2021-ben vette át a váltóbotot az öt éven át szakmai jobbkézként segédkező, majd önálló útra lépő Turós, aki a közös terveiket viszont csak addig szőhette, amíg a magyar válogatott erősségét doppingeljárás alá nem vonták. Ez attól kezdve egyben a versenyzéstől való eltiltását is jelentette.
Mindkét edzőt elkeserítette <a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/uszas/2025/03/04/koholmany-kenderesi-tamas-doppingvad-edzok/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!