Férfi kéziseink az északmacedónok elleni 27–27-es döntetlennel mutatkoztak be a vb-n, majd 17 góllal verték Guineát, de a legnehezebb feladat vasárnap este várt a már biztos középdöntős magyar együttesre, hiszen a százszázalékos Hollandia ellen lépett pályára. A győzelem csoportelsőséget és a riválisokkal szemben pontelőnyt jelent a torna következő szakaszára, ennek megszerzése azonban rendkívül nehéz feladatnak tűnt a mérkőzés előtt. Már csak akkor is, ha abból indulunk, hogy a három évvel ezelőtti, részben hazai rendezésű Európa-bajnokság nyitómérkőzésén a rivális 31–28-ra hatalmas meglepetésre megverte a mieinket.
Ligetvári Patrik a balkániak elleni mérkőzést követően az Indexnek is felemlítette a 2022-es Eb-n elszenvedett vereséget, kiemelte, hogy fűti őket a visszavágási vágy. Chema Rodríguez is úgy nyilatkozott a tornát megelező sajtótájékoztatón, hogy bosszút akar állni a magyar együttes, kétszer egymás után ugyanígy nem veszíthet a hollandok ellen.
A svéd játékoslegenda, a háromszoros olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok jobbátlövő, Staffan Olsson vezette együttes a 2023-as vb-n a 14., a tavalyi Eb-n pedig a 12. helyen zárt. Míg a magyarok előbbit a nyolcadik helyen fejezték be, utóbbit pedig történelmi sikerrel zárva, az ötödik pozícióban.
A felek eddig 22-szer találkoztak egymással, magyar szempotból 21 győzelem és egy vereség a mérleg, tétmérkőzésen viszont mindössze négy alkalommal meccseltek: háromszor a mieink, egyszer, a már említett legutóbbi találkozót viszont a hollandok nyerték.
A magyarok csoportjában érdekelt Észak-Macedónia–Guinea mérkőzés nem hozott meglepetést, a balkániak 7–7 után megléptek és végül kilenc góllal, 29–20-ra megverték az afrikai együttest, így harmadikként jutottak tovább a középdöntőbe, míg Guinea az alsóházban, Elnök-kupában folytatja a szereplést.
Na, de vissza a magyarok csatájára, Lékai Máté és Bóka Bendegúz visszakerült a vasárnapi 16 fős keretbe, míg Hanusz Egon, valamint Ónodi-Jánoskúti Máté volt ezúttal a kimaradó.
Nehéz kezdés után a félidő derekára felvettük az üzemi hőfokot, a félidőre már előnnyel vonultunk
Ivar Stavast találata nyitotta a mérkőzést, tíz másodperc elteltével pedig Sipos Adrián szépített. Ilic Zorant gyorsan kiküldték két percre, emberelőnyben pedig egy szélről becsorgó labdával ismét vezetést szerzett Hollandia (1–2). Öt és fél perc játék után már a harmadik (!) játékosunkat küldték ki a játékvezetők pihenni, de így is 4–5-re zárkóztunk a büntetésből visszatérő Ilic távoli bombája révén.
Főként jobbszélsőjének köszönhetően hamar hárommal is elhúzott az ellenfél, de kezdett éledezni csapatunk az ezer fős magyar szurkolótábor hangos buzdítása meghozta gyümölcsét. Palasics Kristóf bravúrjainak és a gyorsgóloknak köszönhetően egyre zárkóztunk, kiváló védekzés után pedig Bánhidi Bence három védővel a nyakán is betalált, így 9–9-nél utolértük a kék mezes riválist a félidő derekán. Sipos Adrián egymás után háromszor is hibába kényszerítette a hollandokat, majd egy rontott büntető és egy eladott labda után harmadjára már a vezetést is átvettük: Bóka Bendegúz operált a balszélről, sőt még egy kiállítást is kiharcolt (11–10).
A magyarok számára igencsak megkérdőjelezhető bírói ítéletek ennek ellenére is megléptünk kettővel, de gyorsan operáltak a hollandok. Az ellenfél kapitánya így sem volt elégedett a látottakkal, kikérte első idejét, de ez sem állította meg a mieinket. Újabb két kiváló Bóka-védekezés, Ilic és Lékai Máté kiválóan befejezett akciói után már 16–13 állt az eredményjelzőn három és fél perccel a félidő vége előtt. A hajrát bár eggyel megnyerte az ellenfél, a szünidőre így is Chema Rodríguez együttese mehetett nyugodtabban, ugyanis két […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!