A kelet-angliai Norfolkban fekvő Snettertonban folytatódik Molnár Martin idei szezonja. A Virtuosi Racing hazai asztfaltján az idei harmadik fordulót rendezik, ráadásul az egyik, ha nem a legtechnikásabb pályára látogat el a mezőny.
Mint számos versenypálya az Egyesült Királyságban, Snetterton is második világháborús katonai reptérként kezdte pályafutását, de a Brit Királyi Légierő 1948 után már nem tartott rá igényt. Három évvel később két motorsportőrült meggyőzte a helyi földtulajdonost, hogy az elhagyatott kifutót és szervizutakat felhasználva versenypályát hozhasson létre, amelyen 1951 októberében meg is rendezték az első versenyt. Ezzel kezdetét vette Snetterton azóta is íródó története.
A pálya szép lassan az angliai motorsport egyik ékkövévé vált, amiben szerepet játszott, hogy hosszú egyenesei és gyors kanyarjai ellenére viszonylag biztonságos aszfaltcsíknak számított, lévén a nagy terek miatt nem volt minek nekicsapódni, ha valaki kicsúszott. A Formula–1 vagy egyéb rangos sorozatok nem vetették meg itt a lábukat – az egykori Aurora F1-es széria révén ugyanakkor az F1-es autók így is rendszeresen összecsaptak itt. Továbbá itt került megrendezésre az első angliai 24 órás verseny, és az 1950-es évek végén itt létesült az első versenyzőiskola.

A nyomvonal az évek során többször változott, majd 2011-ben az egész pálya megújult – új paddockot, bokszépületet és lelátókat építettek, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/motorsport/2024/05/24/brit-formula-4-molnar-martin/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!