Még a múlt vasárnapi, Leicester City elleni Premier League-mérkőzésen szenvedett súlyos hasi sérülést a nigériai csatár, akit azonnal kórházba szállítottak, megműtöttek, majd mesterséges kómába helyeztek. Awoniyi rendkívül szerencsétlenül ütközött a kapufával, sérülése pedig kifejezetten kockázatos, életveszélyes volt.
Az ütközés ellenére a nigériai támadó a pályán töltötte az utolsó perceket, de láthatóan nehezebben mozgott – vezetőedzője viszont nem cserélte le, amiért a klub tulajdonosa, Evangelosz Marinakisz később kérdőre vonta őt. A Forest később annyit közölt, hogy Awoniyi sürgős műtéten esett át, és mesterséges kómában fekszik.
Kilencszázalékos a halálozási ráta
A BBC szerda este arról számolt be, hogy a Forest labdarúgóját felébresztették a mesterséges kómából azt követően, hogy elvégezték rajta a műtét második szakaszát is, és lezárták a sebét. A gyógyulási folyamat ezt követően zavartalanul folytatódhat, Awoniyi pedig teljesen felépülhet sérüléséből. A brit lap szerint a nigériai támadó sérülése – tehát a bélrepedés – […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!