„Egyáltalán nem gondolunk még arra, hogy egy lépésre van a legjobb nyolcba kerülés” – mondta Palasics Kristóf az Indexnek a Katar elleni mérkőzés előtt.
Egyetlen győzelemre van a magyar válogatott a hőn áhított negyeddöntőtől, a csütörtöki mérkőzésen már nagy lépést tett a legjobb nyolcba kerülésért. A találkozó másnapján megrendezett sajtófélórán az osztrákok elleni találkozó legjobbjának megválasztott kapus mellett Fazekas Gergővel beszélgettünk, többek között válogatottunk fizikális állapotáról, valamint a középdöntős utolsó összecsapásról.
Palasics kiemelte, nagy löketet adott neki a kulcsfontosságú győzelem.
„Nagyon örültünk az osztrákok elleni sikernek, tudtuk, hogy kiemelten fontos győzelemmel elhagyni a pályát – még ha egy nehéz mérkőzésen is arattunk sikert. De ahogy Chema (Chema Rodríguez szövetségi kapitány – a szerk.) is mindig elmondja, öt percünk volt az örömre, már a következő találkozóra fókuszálunk. Amikor motivált az ember, kevésbé érzi a fáradtságot, a legfontosabb pedig, hogy kiváló a hangulat a csapatban” – fogalmazott a fiatal kapus.
A két pont megszerzésében kulcsszerepet vállalt az SL Benfica játékosa, 12 védéssel, 32 százalékos hatékonysággal zárta a meccset. Kiemelte, nagyon örül, hogy fontos védésekkel segítette a csapatot, pluszmotivációt jelent számára, hogy Katar ellen is hasonlóan jó formát mutasson.
„Boldog vagyok, hogy segíthettem a csapatot, de egy kapus teljesítménye komplex kérdés. Befolyásolja a teljesítményünket a védekezés minősége, de mindig kell tőlünk, kapusoktól egy-két bravúr, ami a mezőnyjátékosoknak is nagy löketet ad” – ezt mutatja az Ausztria elleni találkozó is.
Az első félidőben 12 eladott labdája és technikai hibája volt a mieinknek, amelyekből rendre lerohanásgólokat kaptak, a második félidőben viszont jobban ügyeltek a labdára, a védekezés pedig masszívabb lett. Ezek kellettek ahhoz, hogy a szünet után átvegye az irányítást Chema Rodríguez együttese, majd kontroll alatt is tartsa a riválist. A 22 éves kapus hozzátette: mindegy, hogy Mikler Roland, Bartucz László vagy ő áll a gólvonalon, a lényeg, hogy hasznosan töltsék a pályán nekik jutó időt, és győzelemmel zárják a találkozót.
Amennyiben a közel-keletieket megveri a magyar együttes, biztosan középdöntős. Palasics elmondta, még egyáltalán nem érzi Zágrábban magát a csapat, ugyanis tudja, hogy nagyon kellemetlen ellenfél vár rá a következő fordulóban, a világbajnokságon pedig számos alkalommal kiderült, hogy bárki okozhat meglepetést.
„Az elmúlt mérkőzések megmutatták, hogy Katar is kiváló játékerőt képvisel, az osztrákoktól csak két góllal, a hollandoktól pedig egy utolsó másodperces találattal kaptak ki. Ez is mutatja, hogy nincs előre megírt forgatókönyv, minden csapat, amelyik idáig eljutott, ezt megérdemelten érte el.”
Zárásként kiemelte: érzi válogatottunk, hogy mekkora téttel bíró összecsapás vár rá, de gőzerővel megy neki a riválisnak szombaton.

Fazekas Gergő, a Bajnokok Ligája-résztvevő lengyel Wisla Plock irányítója – ahogyan csütörtökön Rosta Miklós is – legfontosabbként azt emelte ki, hogy saját magára tud figyelni a csapat, nem más mérkőzés eredményétől függ a mieink jövője.
A legfontosabb számunkra, hogy továbbra is a saját kezünkben van sorsunk, nem arra kell figyelnünk, hogy másik meccsen milyen eredmény születik, az pedig milyen […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!