A katalán klub hivatalos magyarországi akadémiájának közleménye szerint jövő hét szerdától a hónap utolsó napjáig kapja meg a hét fiatal a lehetőséget, hogy exkluzív edzőtáborban vegyen részt a világ minden tájáról érkező kortársakkal együtt.
A beszámoló felidézte: először 2023-ban négy fiatal labdarúgót választottak ki az utazásra a klub szakemberei, így immár harmadik alkalommal kerül sor a különleges lehetőségre.
A 2010-es születésűek közül Soltész Benedek és Szato Kenrju, a 2012-es Tengerész Kristóf és Kovács Zalán, valamint a 2014-ben született Stelczer Milán, Pásztor Barnabás és Finta Máté tölt majd el bő egy hetet a gránátvörös-kékek edzőközpontjában.
Martí Nadal, a Barca Academy Hungary szakmai igazgatója szerint már az a tény, hogy a tavalyihoz hasonlóan hét játékost választottak ki a klub szakemberei, megtiszteltetés nemcsak az akadémia, hanem a magyar utánpótlásképzés számára is.
Ez egy kivételes alkalom a srácok számára, hogy olyan tapasztalatokra tegyenek szert, amelyek hosszú távon is meghatározóak lehetnek a pályafutásukban. A kiválasztott játékosok nemcsak edzéseken, hanem mérkőzéseken is részt vesznek […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!