Nincs megállás a brit Forma–4-ben: Molnár Martin egy héttel a szezonnyitó hétvége után ismét versenyez, a Donington Park helyett azonban most Silverstone-ban. A brit motorsport bölcsőjébe az idén is kétszer látogat el a mezőny, az első alkalommal a Forma–1-esek által is használt Grand Prix-nyomvonalon küzd meg a 21 fiatal, írta beszámolójában a magyar versenyző csapata.
A Virtuosi Racing magyar pilótája az összetett harmadik helyéről várhatta a folytatást és erős időmérős teljesítménnyel kezdett, hiszen a leggyorsabb körök rangsorában a 3., a második leggyorsabb körök listáján pedig a 2. helyet ért el úgy, hogy az első roham után az 1. helyen állt.
„Egy kicsi volt még benne, úgyhogy meglehetett volna a pole, de nem vagyok elégedetlen a második és harmadik helyezéssel sem. Nagyon hosszú ez a pálya, úgyhogy nehéz jó kört összerakni, könnyű hibázni a tempós kanyarokban” – értékelte a Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyzője a kvalifikációt, összegzésével pedig Mark Salmon, a Virtuosi Racing csapatvezetője is egyetértett.
„Martin nagyon jó munkát végzett, a második szakaszban ugyanakkor maradt benne. Az első szektorában sokat javított és a harmadikban is előrelépett, de a másodikban nem jött össze az a kis javulás, és hibázott is egyet. Amikor ilyen szoros a mezőny és századokért küzdesz, akkor könnyű benne hagyni egy kicsit. Összességében örültem az eredménynek, de benne volt a pole megszerzése. Martin elégedett az autóval, és tényleg nagyon apró dolgokról beszélünk. Ha három méterrel korábban fékezel, vagy ugyanennyivel később lépsz a gázra, az az első rajthelybe kerülhet.”

A hétvége első futamát Martin a 2. rajtkockából kezdhette, a rajtja azonban nem sikerült jól, így visszaesett Fionn Mclaughlin mögé. A 20 perces versenyt két biztonsági autós fázis is megszakította, így a mezőny végül mindössze 9 kört tett meg az 5891 méter hosszú pályán. Amikor versenytempóban haladtak, Martin igyekezett tapadni riválisára, de akárcsak Mclaughlin az élen autózó James Piszcykkel szemben, ő sem tudott támadást indítani, és végül a 3. pozícióban intették le.
Nem ez volt életem rajtja, a rajt első részét nem kaptam el túl jól, kicsit beragadtam és veszítettem egy pozíciót. Ez egy nagyon tempós pálya, tele gyors kanyarral, ezért a turbulens levegőben nem könnyű követni az elöl haladót, így sajnos nem tudtam támadni a második helyért. Nem […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!