2020. július 11., szombatMa Nóra, Lili napja van. Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 353,00 Ft | USD: 313,00 Ft | CHF: 332,00 Ft
2020.07.11. Nóra, Lili Nappali nézet Éjszakai nézet EUR: 353,00 Ft | USD: 313,00 Ft | CHF: 332,00 Ft
Kezdőlap / Sport / Magyar labdarúgás / Erő, művészek – Malonyai Péter publicisztikája

Hirdetés

Erő, művészek – Malonyai Péter publicisztikája

Most aztán nem panaszkodhatnak a futball sorozatmérkőzésekre esküdő hívei, meccs követ meccset az NB I-ben. Az persze nem meglepetés, hogy míg normál ügymenetben arra panaszkodnak a hozzáértők, hogy a heti egy találkozó nem igazi terhelés, most az a gond, hogy szakmányban kell játszani.

Ami természetesen más feladatokat ró mindenkire a csapat körül, mint amikor csendesen folydogál a bajnokság, ráadásul ott a sérülés veszélye is a többletterhelés miatt. Mondanám, hogy nem szokta az ökör a szántást, de ez meglehetősen sommás vélemény, még ha van is benne igazság.

Nemrégiben Szabó Zsolt, a DVTK orvosigazgatója mondta el lapunknak, hányféle fortélyt vetnek be, hogy a labdarúgók meccsről meccsre képesek legyenek a legjobb formájukat hozni; minden mondatával egyetértek, de most másról akarok írni.

Arról, hogy mintha a magyar futballistának nem lenne kenyere a sorozatterhelés. Amíg a cél felé haladnak, még úgy-ahogy rendben van minden, ám az utolsó állomás már nem a sikertől hangos.

Hirdetés

Az 1938-as világbajnokságon például egy hét alatt (június 12–19.) három mérkőzést vívott a válogatott, a negyeddöntőben Svájcot (2:0), a négy között Svédországot (5:1) magabiztosan gyűrte le, aztán jött a döntő: Olaszország–Magyarország 4:2.

Ne becsüljük le az akkori stábtagokat, a kor nívóján igyekeztek megtenni mindent, hogy a játékosok szériában legyenek jók. Az indulás után például „nagy riadalmat okozott a magyar csapat vezetői körében, amikor észrevették, hogy az erőnléti cukrot itthon felejtették. A szövetségi altiszt véletlenül elfelejtette kivinni az állomásra”. A szőlőcukor – mert ez volt a csodaszer – végül időben megérkezett, meglehet, ennek is köszönhető, hogy a svájciak és a svédek ellen semmi gond nem volt az erővel, a Nemzeti Sport megállapítása szerint a fináléig a mérkőzések „szerencsére úgy alakultak, hogy csapatunk fokozatosan haladhatott előre forma és erőnlét tekintetében is. Úgy fest a dolog, hogy a döntőre a csapat jó erőnlétben és jó formában fog kiállani”.

A fináléban aztán jött a kényszerrotáció, Dietz Károly szövetségi kapitány felforgatta a svédek ellen fölényesen nyerő válogatottat, Toldi Géza kimaradt, mire Korányi Lajos és Turay József lemondta a meccset. Máig nem derült ki, viszont valószínű, hogy olasz sugallatra, a két ország barátságára hivatkozó politikusi „javaslatra” történt a felforgatás (Toldi stílusát nem tűrték jól az olaszok), ezt csak azért, hogy lássuk: a lelkiek is befolyással lehetnek arra, mennyi jön elő az erőből.

Mindenesetre „Taki”, azaz Takács Béla erőnléti edző (és masszőr) egyértelműen annak tulajdonította a vereséget, hogy „jobban felkészültek az olaszok, egy hónappal előbb kezdték az előkészületeket”. Nálunk egy hét volt arra, hogy a csapat elvonuljon a budai hegyekbe, ahol főként a sebeiket nyalogatták a játékosok, lévén, hogy az utolsó bajnoki és az első vb-mérkőzés között mindössze egy hét telt el. Még szerencse, hogy Holland-India volt az ellenfél (6:0), s újabb hét nap volt a svájciak elleni találkozóig. Aztán jött az egy hét, három meccs hajtás.

Az olasz lapok szerint „a magyar csapat elpuhult a könnyű előmérkőzésekben”, miközben Vittorio Pozzo futballistái három erős meccsen jutottak el a döntőig (Norvégia: 2:1, Franciaország: 3:1, Brazília 2:1), s ez meghatározó volt a fináléban.

Aztán a következő döntős világbajnokságunkon (1954) kiderült, hogy az 1938-as olasz recept nem feltétlenül üdvözítő. Az Aranycsapat szintén egy hét alatt (június 27–július 4.) tudott le három kemény mérkőzést, megverte a brazilokat (4:2), majd Uruguayt (4:2), s aztán jött a máig fájdalmas NSZK elleni finálé (2:3).

Uruguayt hosszabbítás után gyűrte le a csapat. „Elsősorban az erőnlétünkben bíztunk, abban, hogy mi jobban fogjuk bírni a további félórát” – mondta utána Zakariás József. Egyetlen magyar fejben sem fordult meg, hogy az erővel (is) gond lehet az NSZK ellen, arra is csak legyintettek, hogy jó néhány semleges szakember úgy vélte, „a nedves talaj és az esős idő a német csapatnak kedvez inkább, mert a német csapatnak jobb az erőnléte és ilyenkor nem érvényesül annyira a magyar csapat technikája”. Az pedig érdekes adalék, hogy Sepp Herberger még a meccs előtti délelőttön is tartott egy rövid erőnléti edzést játékosainak.

A vereség még ma is fájó, az pedig nem újdonság, hogy a német futballisták száz százalékon pörögtek, míg a mieinkre nyilván hatással lehetett az is, hogy a döntő előtti éjszaka éppen fúvószenekari fesztivál volt a szálloda előtti téren. Ne legyintsünk erre, inkább tegyük a frissességre ható tényezők közé, meg a vezetők felelősségéhez, hiszen a zeneparádé időpontja már akkor nyilvánvaló volt, amikor lefoglalták a szállást. Megjegyzendő, a németek az éjszakát egy Bern melletti erdei fogadóban töltötték.

Most nem a vereség okai miatt idéztem fel az eltérő körülményeket, hanem a sorozatterhelés és a teljes készenlét összefüggésében. Mindenesetre lapunk legendás főszerkesztője, Feleki László leszögezte, hogy „a döntőben (…) elfogyott az erőnlét, a magyar csapat átlagformájára sem tudott felemelkedni, elsősorban erőnléti okok miatt”. Feleki hozzáteszi, máig hatóan, hogy a szakembereknek azt kell megvizsgálniuk, „hogyan áll az erőnlét kérdése a labdarúgásban, hogyan alkalmazzák a sporttudomány, a sportorvoslás eredményeit a fáradtság leküzdésében, milyen segédeszközök állnak rendelkezésre ahhoz, hogy a fáradtság-termékek eltűnjenek a sportolóból”.

A számunkra legutóbbi, sikeresnek mondható világbajnokságon (1966) tíz nap alatt (július 13–23.) négy meccset játszott a magyar válogatott. A csoportban Portugáliától kikapott (1:3), majd futballunk egyik legemlékezetesebb találkozóján legyőzte a brazilokat (3:1), Bulgária ellen pedig akkoriban nem lehetett gond (3:1). Az első két mérkőzés után Baróti Lajos szövetségi kapitány joggal mondta a játékosokról: „Én különösen azt emelném ki, hogy három napon belül két nagyon kemény és nagyon megerőltető mérkőzést játszottak, végig kifogástalan erőnlétben.” A portugálok és a brazilok elleni meccsekre gondolt, Albert Flórián pedig megtámogatta azzal, hogy „egyetlen nap elegendő volt ahhoz, hogy a brazilok ellen teljesen frissen, jó erőben lépjünk pályára, s a brazilokat – azt hiszem, nyugodtan mondhatom így – lerohanjuk”.

Aztán következett a Szovjetunió elleni negyeddöntő – és a vereség (1:2). Az ellenfél a szoros emberfogást preferálta, ami egyrészt nem feküdt a mi labdarúgóinknak, másrészt általa kiderült, hogy még sincs annyi erő bennük, mint hittük. Mint hitték – a magyar csapat háza táján. A szakértői vélemény szerint ugyanis a „szoros emberfogás – ezt bizonyították a szovjet játékosok – egyáltalán nem lehetetlenség. (…) Csupán fegyelem és erőnlét kérdése az egész.”

Az erő, a frissesség döntő volt már azon a tornán is, a világbajnok angoloknál például rendre kiemelték, hogy „az együttes (…) megingathatatlannak bizonyult a mérkőzés kényes szakaszaiban is és olyan erőnléti állapotban volt, hogy akár még egy mérkőzést is lejátszhatott volna”.

Mi azért – duma ide, duma oda – még nem tartottunk ott, s – tetszik, nem tetszik – ma sem tartunk. Pedig a technikai háttér, a kütyük uralta edzések és meccsek egyértelműen jobb alapot teremtenek arra, hogy ne az számítson, hány meccs van egy héten, hanem az, hogy – van. Amire – én ezt vallom – fel kell készíteniük a játékosokat azoknak, akik erre szerződtek. Olyan ez, mint amikor az idény eleji formára hivatkoznak, miközben az idénynek számukra nem lehet eleje, csak – kezdete. A dátuma ismert, akkorra illendő készen állnia a csapatuknak a játékra. Ez a dolguk.

Most is így állunk. S talán nem véletlen, hogy azok a futballklubok veszik könnyedebben a vírushelyzet jóvoltából sűrűbb bajnoki akadályokat, amelyek nem a nyafogásra pazarolják az energiájukat.

Létezik olyan, hogy munkaköri kötelesség, felelősség, még úgy is, hogy a futball – játék.

Komoly dolog – nálam nem tűri a dumát.

Forrás:
http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/ero-muveszek-malonyai-peter-publicisztikaja-2768803

*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!

Hirdetés

Lehet, hogy érdekel...

Magyar vezetőség, magyar kulcsjátékosok, sok gól – kell ennél több?

  Adott az ország egyik legtehetségesebb klubvezetője, akinek ambíciójáról sokat elmond, hogy UEFA Pro edzői …