A bajnokságba nem számított bele, mégis kiemelten fontos hétvége várt a brit F4 mezőnyének nagy részére Silverstone-ban, a Forma–1-es Brit Nagydíj helyszínén, ahol a történelem során először esett meg, hogy a három FIA-szintű utánpótlás-széria, azaz az F2, az F3 és az F4 egyazon hétvégén versenyezzen az F1-gyel.
Az összetett második helyén álló Molnár Martin úgy vágott neki a küzdelemnek, hogy szeretné kiélvezni az egyedülálló lehetőséget, ami maximálisan sikerült is neki. A Virtuosi Racing magyar pilótája a szombati időmérő edzésen a 3. legjobb időt érte el, a második legjobb körök rangsorában pedig 9. lett, így az első futamot – ezen a hétvégén a megszokott három helyett csak két, 25 perces versenyt rendeztek – utóbbi pozícióból kezdhette.
Amit pedig a Max Verstappen csodaszámba menő pole pozícióját hozó F1-es időmérő edzés után rendezett viadalon mutatott a késő délutáni időpont ellenére szép számban a lelátókon maradó silverstone-i közönségnek, azt alighanem még jó ideig megemlegeti majd az autósportot nemcsak imádó, de értő angliai szurkolósereg.
Martin agresszív volt; hol a füvet súrolta a kerekeivel, máskor félig a bukótérbe lógva passzírozta be magát a riválisa mellé; a Stowe-kanyarban előzött kívül és belül is, egyszer pedig az emlékezetes Verstappen–Hamilton csattanást hozó Copse-ban fordult el a határon táncolva az egyik ellenfele külső oldalán és vette át a pozíciót. Noha a rajthelyéből adódóan a dobogós helyezések sorsába nem tudott beleszólni, a közvetítés nagy részében az ő megmozdulásait láthattuk. Végül a 7. helyen intették le.
A dobogós remények így a második futamra maradtak, ám ezeket szerte foszlatta az a három rajthelyes büntetés, amit a Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyzője a szombati verseny után az Ella Lloyd-dal történt összeérésért kapott. Azt azonban a 6. pozícióból indulva is sikerült megmutatnia, hogy a küzdőszelleme vasárnapra is töretlen maradt: rögtön a rajtnál javított egy pozíciót, majd miután visszaelőzték, újabb három nagyszerű előzést bemutatva, többek között bajnoki riválisát, Fionn McLaughlint is lehagyva a 4. helyig kapaszkodott fel, ám ez olyan sokat kivett a gumijaiból, hogy innen már nem volt feljebb. Végül az 5. helyen ért célba.
Még szinte jobb is, hogy így alakult a hétvége, és mindkét futamon hátrébb kellett rajtolnom és többet tudtam csatázni. Összességében nagyon jó hétvége volt, jó volt ilyen sok néző előtt versenyezni, remek volt a hangulat, sikerült kiélveznem minden pillanatát. Különleges élményt jelentett az is, hogy a Formula–1-es bokszutcából indulhattunk: a Virtuosi Racing a Ferrari garázsa előtti területet kapta meg, így az autóból oldalra pillantva Lewis Hamilton autóját láttam, mielőtt kihajtottam a pályára. Ezek mind olyan élmények, amelyekből motivációt tudok meríteni a folytatásra. Most jön egy kis szünet, de az edzéssel természetesen nem állok le és a versenyzéstől sem szakadok el teljesen, mert a jövő héten gokartban fogok coacholni. Július végén pedig Zandvoortban, az egyik kedvenc pályámon megy tovább a bajnoki küzdelem
– összegzett Martin.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/forma1/2025/07/06/formula-4-molnar-martin-silverstone/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!