Az akadályhajtás során bóják között kellett szlalomozniuk a fogatoknak a közel telt házas Lipicai Lovasközpontban, minden verőhibáért három hibapont járt, a 187 másodperces limitidő túllépéséért pedig másodpercenként további fél pont.
A vasárnapi zárószám előtt harmadik helyen álló Bram Chardon hibátlan hajtással próbált nyomást gyakorolni a két előtte álló riválisára. Az amerikai Chester Weber ezt nem is bírta el, ugyanis két labdát is levert, így holland ellenfele megelőzte őt. A másfél évtizede szinte verhetetlen Boyd Exellt viszont nem lehetett kizökkenteni. Az ausztrál hajtónak ugyan négy verőhiba is belefért volna, de csak egy labda esett le a bójáról, így fölényesen nyerte meg sorozatban hetedik vb-címét, számolt be tudósításában a Magyar Távirati Iroda.
A csapatversenyben Bram Chardon és Koos de Ronde verőhiba nélküli hajtásával a hollandok az élen maradtak, az elmúlt nyolc vb-ből hetedszer győztek. Az ezüstérem a németeké, a bronz az ausztráloké lett.
Magyar szempontból Dobrovitz József nyújtotta a legjobb teljesítményt, ugyanis egyetlen verőhibája sem volt, így csupán a limitidő túllépése miatt kapott 5,39 hibapontot. Ezzel a teljesítményével egy pozíciót javítva legjobb magyarként 13. lett.
„Fantasztikus élmény volt ilyen közönség előtt versenyezni. Az akadályhajtásban éppen a legidősebb, legrutinosabb lovam döntött úgy, hogy nem akar átmenni a hídon, ebből alakult ki az időtúllépés” – értékelt elégedetten a 2004-ben csapatvilágbajnok vecsési hajtó.
A másik két csapattagnak, ifj. Dobrovitz Józsefnek és a kilencszeres világbajnok Lázár Zoltánnak a 17-es, összetett akadállyal gyűlt meg a baja, előbbi végül egy, utóbbi két labdát is levert. Ez azt eredményezte, hogy csapatban maradtak ötödik helyen a magyarok, míg egyéniben ifj. Dobrovitz a 17., Lázár pedig a 18. lett.
„Ritka ilyen fantasztikus közönség előtt versenyezni, köszönettel tartozunk, hogy ennyien kilátogattak. Olyan fenomenális élmény volt, amit soha nem felejtek el. A 17-es akadályig kézben tartottam a futamot, közel voltam, hogy verőhiba nélkül teljesítsem, ezért vagyok […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!