Kisebb csípőműtét vár rá, így olimpikonjaink közül Nagy Dávid visszatérése a pástra még várat magára, ellenben Koch Máté a héten már elkezdte az edzéseket, és tervei szerint a novemberi berni világkupa-állomáson már ott lesz a nemzetközi mezőnyben. De mivel telt az elmúlt másfél hónap, hogyan dolgozták fel a sikert? Hogy vannak ők, és hogy vannak csapattársaik, Andrásfi Tibor, valamint az olimpia után féléves szünetet bejelentő Siklósi Gergely? Miként látják a közel- és miként a valamivel távolabbi jövőt bajnokaink? Erre is kitérünk az alább meghallgatható adásban.
Az epizódban arról beszélgetünk párizsi bajnokainkkal…
- Mikor izgultak a leginkább a döntőben Nagy Dávidék?
- Három másodpercen múlt, hogy egy aranyérmessel kevesebbünk legyen Párizsban – de miről is szólt ez a három másodperc?
- A csapat harmadik tagja, Andrásfi Tibor hazaérkezve az olimpiáról úgy fogalmazott, talán az aranyéremnél is nagyobb csoda, hogy random megismerik őt az utcán, ugyanis ez nem volt jellemző eddig. Tart-e még a varázs? Megváltozott-e az életük az elmúlt másfél hónap alapján?
- A tokiói játékok óta eltelt mindössze három év, a szokásosnál így jóval sűrűbb olimpiai ciklus miatt láthatunk-e a szokásosnál hosszabb pihenőket?
- Mi lett a színfalak mögött megvívott, eredetileg olimpiai nyolcaddöntőnek remélt Koch Máté – Andrásfi Tibor-asszó végeredménye?
- Hogy bírja az olimpiai aranyérem – főleg a bronzokkal kapcsolatban lehetett minőségbeli hibákról, gyorsan kopó felületről olvasni, hallani…
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!