Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Ma már annyira hihetetlen, hogy napjaink magyar futballszurkolója a fantasyirodalom szférájába sorolja az állítást: a magyar futball a ’30-as évek elejétől a ’60-as évek derekáig, több mint harminc éven át a világ legközvetlenebb élvonalába tartozott (a magyar edzői karról nem is beszélve), és volt egy jó hat-nyolc éve, nagyjából az 1948 és 1956 közötti időszak, amikor konkrétan mi – vagyis hát Puskásék – fújtuk a passzátszelet a legnépszerűbb labdajátékban.
Felderítő út egy mesevilágba
Dénes Tamás könyve, Az Aranycsapat másképpen ebbe a mesevilágba kalauzol el bennünket, részletesen ismertetve a ’30-as évekig visszanyúló előzményeket, a balsikerű 1954-es világbajnoki döntőt, keserű szájízzel felidézve a berni tragédia utáni időszakot, a világ legerősebb válogatottja szétzüllésének elszomorító folyamatát.
Dénes doki művének alaptétele az az állítás, hogy Puskásék Aranycsapata a ’30-as, sőt, még messzebb visszamenve, a ’20-as évek Duna menti iskolájában, a Jonathan Wilson által megénekelt hősi korszakban gyökerezik. Hiszen Öcsi 1927-ben, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán 1929-ben született, de például a másik két extraklasszis, Hidegkuti Nándor és Bozsik József 1922-ben, illetve 1925-ben látta meg a napvilágot, tehát első futballista lépéseiket a ’20-as évek végén, a ’30-as dekád elején tették meg.
Ugyanakkor a szerző – napjaink megannyi, önnönmaga által felkent, botcsinálta futballtudorával szemben – nem kicsinyli le a ’40-es évek végén kezdődő kommunista korszak sportszervezői és sportvezetői tevékenységét, hiszen az a tény, hogy a Rákosi-adminisztráció, de főleg Farkas Mihály, a honvédelmi miniszter az ország szűkös erőforrásait a sport (ezen belül a labdarúgás) szolgálatába állította, nagyban hozzájárult az Aranycsapat csaknem négy éven át tartó, veretlen diadalmenetéhez.
Egy világverő csapat egyedfejlődése
A könyv fejezetről fejezetre átveszi az Aranycsapat ontogenezisét, leszögezve, hogy ha Magyarország elmegy az 1950-es brazíliai világbajnokságra, a Rimet Kupa legnagyobb esélyesei közé tartozott volna (Brazília és Uruguay mellett). De nem mentünk el, ahogy az 1948-as londoni olimpia futballtornáját is kihagytuk, és ennek csak az egyik oka volt, hogy az úgynevezett béketábor, a Szovjetunióval az élen, kihagyta a negyedik vb-t. Legalább ennyit nyomott latban a nagy távolság, a brazíliai helyszín, hiszen, ne felejtsük el, alig öt évvel voltunk a háború után, a legtöbb helyen még jegyrendszer működött, egyszerűen nem volt pénz egy ilyen méretű és költségű utazásra.
Mégis milyen volt a magyar válogatott az 1950-es vb idején? Bombaerős! 1949-től már Sebes Gusztáv volt a szövetségi kapitány, és simán ki tudtunk volna állítani egy ilyen tizenegyet: Grosics – Balogh, Börzsei, Lantos – Bozsik, Kovács I. – Budai, Kocsis, Szilágyi, Puskás, Hidegkuti. De már ugrásra készen állt, és többször szóhoz jutott Buzánszky Jenő, Lóránt Gyula, Zakariás József és Czibor Zoltán is, az Aranycsapat későbbi oszlopai. Abban a naptári évben a válogatott csapatkapitánya, az alig 23 éves Puskás Ferenc 12 gólt szerzett! Csehszlovákiát 5:0-ra, Albániát 12:0-ra, Ausztriát 4:3-ra, Lengyelországot 5:2-re vertük, egyebekben becsúszott a Bulgária elleni 1:1 és kikaptunk az osztrákoktól 5:3-ra.
Egyik győzelem a másik után
Ellenállhatatlanul száguldott a válogatott az 1954-es svájci világbajnokság megnyerése felé. 1951-ben valamennyi nemzetközi meccsét megnyerte. Igaz, ez csak három mérkőzést jelentett, de a 16:1-es gólarány több mint imponálónak tetszett. Lengyelország ellen itthon 6:0-ás, Vitkovicében 2:1-es siker Csehszlovákiával szemben, végül a Megyeri úton laza 8:0 Finnország ellenfeleként. Mi sem jellemzőbb a korabeli magyar sportsajtó igényességére, hogy a lengyelek elleni 6:0-t így fogadta a Népszava:
Elégedettek lehetünk az eredménnyel? A végeredménnyel igen. De a játékkal csak részben. (…) a rossz átadás és a késedelmeskedés, az összekötők öncélú bűvészkedése aligha nevezhető tudatos taktikának. Kocsis mindenáron bravúrokon törte a fejét, Puskás jól kezdett, de aztán teljesen eltűnt.
Ha valaki nem tudná, Kocsis és Puskás egyaránt két gólt szerzett. Képzeljük el, mondjuk, a mai Nemzeti Sport értékelését egy lengyelek elleni hat-null után, amelyik meccsen Szoboszlai és Sallai is két gólt vág… De hát 75 évvel ezelőtt még más volt a mérce.
Innen már nem volt megállás. 1952-ben megnyertük a majdnem világbajnoki erősségű futballtornát a helsinki olimpián, pedig akkor világklasszisaink közül Kubala László már Barcelonában extrázott, Nyers István az Internazionale balszélsőjeként ontotta a gólokat, Szűcs Sándor, az Újpest briliáns centerhalfja pedig… Nos, őt 1951. június 4-én kivégezték. A válogatott védő szerelmével, Kovács Erzsi táncdalénekesnővel disszidálni próbált, tőrbe csalták, elfogták, és Puskás – alighanem kései – interpellációja ellenére (Farkas Mihályhoz) megszületett és végrehajtatott a halálos ítélet.
Premier a Wankdorf Stadionban
Érdekes, hogy csak az olimpia után, 1952. szeptember 20-án , a berni, később elátkozottá váló Wankdorf Stadionban játszott Svájc elleni Európa-kupa-mérkőzésen szerepelt először együtt a klasszikus felállásban az Aranycsapat, de akkor is csak szünet után, amikor Palotás Péter helyére becserélte klubtársát, Hidegkuti Nándort a szövetségi kapitány. Az első pillanattól kezdve pedig csak 1953. május 17-én Rómában, amikor 3:0-ra megvertük az olaszokat. Figyelemre méltó, hogy mindössze négy alkalommal kezdett a legendás felállásban az Aranycsapat.
Egyébként 1952-ben is megnyertük valamennyi mérkőzésünket, a moszkvai két összecsapás nem volt hivatalos akkor még.
Az a bizonyos római 3:0 már a bemelegítés volt az Évszázad mérkőzésére, amit 1953. november 25-én játszottunk a Wembley-ben, leánykori nevén az Empire Stadiumban. Dénes Tamás érzékletesen ismerteti az előzményeket: Stanley Rous FA-elnök egy évvel korábbi meghívását, amit a svájci Montanában adott át Sebes Gusztávnak, és amit Rákosi felháborodva fogadott, mármint azt, hogy Sebes az ő megkérdezése nélkül igent mondott.
A Londoni 6:3-ról, amit az FA 90. születésnapja tiszteletére rendeztek, már mindent megírtak. Vagy majdnem mindent, Dénes dokinál azonban az a szó, hogy majdnem, nem játszik.
Angol és magyar labdák
Az például kevéssé ismert (de azért ismert) körülmény, hogy a rigorózusan alapos Sebes 1953 októberében kiutazott Londonba, lemérte a pálya pontos méretét, futballcsukát húzott, és kipróbálta a gyepet. Megfigyelte, hogy az angolok által használt labdák másképp pattannak, mint a hazaiak. A kapitány pontban a november 25-i meccs időpontjában ment ki a Wembley pázsitjára, hogy feljegyezze a nap állását. Majd a helyszíni szemle befejeztével kért három labdát a roppant készséges Roustól, hogy kipróbálhassák otthon a játékosok.
Az viszont még e sorok írójának is újdonság, hogy az angolok is kértek és kaptak öt magyar labdát, amit a londoni meccs előtt adtunk át nekik. Dénes Tamás ezt sem mulasztja el megemlíteni.
Ezek után 6:3-ra lemostuk a pályáról […] A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE! Forrás: *Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
https://index.hu/sport/futball/2026/08/02/denes-tamas-aranycsapat-1954-recenzio/