A magyarok a szlovákok elleni 3–1-es sikerrel, az osztrákok pedig a házigazda németektől elszenvedett 2–0-s vereséggel nyitottak csütörtökön. Pat Cortina szövetségi kapitány nem változtatott az összeállításon és a sorokon sem.
Az osztrákok mellett szólt, hogy az eddigi négy tétmérkőzésből hármat ők nyertek, és összesítésben is jobban álltak, 8–4-re.
Kiegyenlített játékot hozott az első harmad, a jó védekezések miatt alig volt kapura lövés, majd a 19. percben egy váratlan indítás végén az osztrákok kiválósága, az észak-amerikai profiligában (PWHL) szereplő Anna Meixner elfektette Németh Anikót, és a lábvédői között a hálóba lőtt.
Őrült iramban kezdte a második játékrészt a rivális, Anja Trummer szólóját védte a magyar kapus, akinek több veszélyes lövést is hatástalanítania kellett ebben a szakaszban. A lendületüket Meixner kiállítása törte meg, ebből Kreisz Emma tudott egyenlíteni, ő találta meg legelőbb a lecsorgó korongot. Kisvártatva megint Kreisz próbálkozott, ezúttal védett Selma Luggin.
A meccs derekán a hátvéd Odnoga Lotti iramodott meg félpályáról, majd – miután Leonie Kutzer meghúzta a karját – a kapus lábvédői között pimasz gólt szerzett. A védőnek ez volt az első válogatottgólja tétmérkőzésen, vb-n, illetve olimpiai selejtezőben.
A magyar vezetés csupán 53 másodpercig élt, mert Emma Mörtl távoli lövése nyomán a bal alsó sarokban kötött ki a korong, Németh Anikó takarás miatt semmit sem látott a kísérletből. A szünet előtt Garát-Gasparics Fanni egyéni akció végén a kapuvasat találta el, így maradt a 2–2.
Folytatódott a kiegyenlített, izgalmas csata, majd egyszer csak a „lesipuskás” Meixner korongot csent félpályán, ám szólóját Németh lábbal kivédte. A hajrában emberelőnybe került a Cortina-csapat, Annika Fazokas ült ki. A fórban Kreisz a bal kapuvasat találta el, és még Dabasi Réka előtt is adódott ziccer.
A ráadás kereken egy perce tartott, amikor a csapat legfiatalabbja, Hiezl cselezgette magát tisztára, és közelről eldöntötte a bónuszpont sorsát.
A siker azt jelenti, hogy ha a magyar válogatott vasárnap legyőzi a németeket, akkor története során először kijut a téli olimpiára.
Vereség esetén pedig második lesz, és akkor a másik két csoport második helyezettjével vetik össze. Közülük a legjobb akkor lesz olimpiai kvótás, ha az oroszokat nem engedik indulni jövőre Milánóban. Erről a Nemzetközi […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!