Lehmann Csongor győzelme után Mocsári Bence is megnyerte a Vichy-ben zajló Európa-bajnokságot. A PTS5 kategóriában versenyző paratriatlon versenyző ötödik lett Párizsban a paralimpián, ahol kerékpáros bukása ellenére már nagyon közel volt a dobogóhoz, így most hatalmas elégtétel számára az Európa-bajnoki siker.
Aggasztó előjelekkel indult a verseny, az úszás előtt eleredt az eső a franciaországi Vichy-ben, ami az olimpia után ezen a versenyen is kockázatossá, balesetveszélyessé tehette volna a kerékpáros szakaszt. Végül nem volt gond. Simán el tudott rajtolni a futam és Mocsári Bence a negyedik helyen, 35 másodperc hátránnyal zárta az úszást, majd a váltás közben ebből 15 másodpercet lefaragott.
Kemény, gyors tempót diktált a kerékpározás elején az ír és a portugál versenyző, Bence a harmadik körre tudott közel kerülni hozzájuk, miközben az őt üldöző töröktől 40 másodperces távolságra elszökött. Itt is jól sikerült a depo, harmadikként szállt le a bicikliről és másodikként kezdte meg a futást, mindössze tíz másodperces hátránnyal.
Futás közben folyamatosan zárkózott fel az ír Tom Williamsonra, miközben a portugál Marquez jött szorosan mögötte. Williams nem bírta a tempót, leszakadt, a portugál viszont beerősített és az élre állt, ám Mocsári Bence végig árnyékként követte, tudva, hogy a hajrában neki van jobb esélye.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!