A verseny létrejötte egy ideig kérdéses volt, mivel a kivételes hőségre hivatkozva a francia rendőrség pénteken közölte, felkérte a szervezőket a sportesemény törlésére. A hatóság reményét fejezte ki, hogy a rendezők önként lemondják a versenyt, mivel a sürgősségi szolgálatoknak a legkiszolgáltatottabb emberek védelmére kell összpontosítaniuk erőfeszítéseiket. A Francia Atlétikai-szövetség (FFA) válaszul nem sokkal később bejelentette, hogy a viadalt az eredeti tervek szerint lebonyolítják, különös figyelmet fordítva a résztvevők egészségére, testi épségére: csak a hivatásos atlétákat érintő versenyeket tartják meg, minden egyéb aktivitást törölnek, továbbá később nyitják ki a Sébastien Charléty Stadion kapuit a közönség számára, ivókutakat helyeznek el és további árnyékos részeket alakítanak ki az arénában.
A viadal honlapja szerint a 631 centiméterrel világcsúcstartó Duplantis favorithoz méltóan versenyzett, az 563 után az 593-at, a 603-at és a versenycsúcsnak számító 613-at is elsőre teljesítette – ezzel már győzött –, a 632-es rekordmagasságon viszont nem járt sikerrel. A kétszeres olimpiai aranyérmes, fedett pályán négyszeres, szabadtéren háromszoros világbajnok svéd sztár három hete meglepetésre kikapott Stockholmban, előzőleg 2023. július 21. – 1052 nap – óta volt veretlen.
A legrövidebb futószámban az olimpiai és világbajnok amerikai Noah Lyles 9,92 másodperccel csak második lett, egyetlen századdal lemaradva honfitársa, a váltóban vb-aranyérmes Trayvon Bromell mögött.
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Femke Broeders-Bol a szezonban harmadszor állt rajthoz és ismét 1:58 percen belül, 1:55.60-as egyéni csúccsal teljesítette új számát, a 800 métert. A 400 gát holland világbajnoki címvédőjét, aki az idei évre váltott a kétkörös távra, a GYL-címvédő svájci Audrey Werro tudta csak megelőzni minden idők harmadik legjobb eredményével, 1:53.80-nal. A 26 éves Broeders-Bol az ostravai arany kategóriás viadalon kezdte meg a szabadtéri szezont és Csehországban 1:57.13 perces eredménnyel lett második, egy hete Hengelóban pedig 1:57.41-et produkált.

atlétika, Gyémánt Liga 2026 (Párizs)
A győztesek:
férfiak:
- 100 m: Trayvon Bromell (amerikai) 9,91 mp
- 400 m: Busang Collen Kebinatshipi (botswanai) 43,54 mp
- 800 m: Marco Arop (kanadai) 1:41.84 p
- 1500 m: Cameron Myers (ausztrál) 3:28.00 p
- 5000 m: Grant Fisher (amerikai) 12:54.80 p
- 110 gát: Jamal Britt (amerikai) 12,89 mp
- 3000 m akadály: Karl Bebendorf (német) 8:05.55 p
- rúdugrás: Armand Duplantis (svéd) 613 cm
nők:
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!